Balog: Van még tennivalója a kormánynak
Az elmúlt három évben 40 ezer magyar általános iskolás tudta meglátogatni határon túli magyar diáktársait.
Az elmúlt három évben 40 ezer magyar általános iskolás tudta meglátogatni határon túli magyar diáktársait.
Az FTC vezetői közleményben fejezték ki reményüket, hogy Újpest elleni rangadókra a jövőben is sor kerülhet.
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené az NGM az elektromos gépkocsik elterjedését Magyarországon.

Vasárnap már ne induljunk kirándulni.
Egy lichtensteini üzletember tulajdonában lévő Maybach 62 lépte át a bűvös egymillió kilométeres számot.
A szociáldemokraták 90 milliót bukhatnak a vissza nem adott aláíróíveken, országosan milliárdos tételek is röpködnek.
Az orosházi Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján kérte ezt az Együtt–PM Szövetség első emberétől.
Mintegy két és fél milliárd forintos program keretében újul meg a győri Apátúr-ház.
Ritka szumátraitigris-kölykök születtek a londoni állatkertben.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. három párhuzamosan futó programban országszerte mintegy 165 milliárd forintot fordít erre.
A hatóságok előbb őrizetbe vették, majd elengedték a tetteseket.
A hét nyolc bemutatója között a Názáreti Mária mellett elsősorban a bűnügyi filmek dominálnak.
Hatalmas vízkészletek rejtőzhetnek 400 kilométerrel a föld felszíne alatt ásványba zárva.
Nyolc meccs, egy győzelem, négy döntetlen, három zakó. A bajnoki címre törő csapat mérlege október 19. óta.
A Moody’s az FHB által forgalomba hozott jelzáloglevelek hitelminősítését a korábbi „Ba3”-ról „Ba2”-re emelte.
Gulyás Gergely szerint egyre kevesebb az arra utaló adat, hogy magányos bűnelkövetővel állunk szemben.
Egy teljesen új arcsebészeti eljárással állították helyre egy súlyos motorbalesetet szenvedett beteg arcát.
Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma – jelentette be Semjén Zsolt.
Egy nap Picassóval – Jean Cocteau fényképei címmel kiállítás nyílik az egri Kepes Intézetben.
Április 30-ig lehet jelentkezni a programba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Szégyen!
A luxusingatlan-piaci lassulás összhangban van a teljes ingatlanpiacon tapasztalt trendekkel.
Gulácsi Péterrel a kapuban, Bayern München–Lipcse rangadóval rajtol ma a Bundesliga új idénye.
Sokan inkább a háborús övezetbe költöznek biztonságért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.