Huszáros hajrá kellett Mocsaiék győzelméhez
A válogatott keret pénteken kezdte meg a közvetlen felkészülést a január 12-én kezdődő kontinenstornára.
A válogatott keret pénteken kezdte meg a közvetlen felkészülést a január 12-én kezdődő kontinenstornára.
A Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Párt sorra jelenti be a szigorítási terveket.
A Fővárosi Főügyészség elutasította a Horváth Andrásnál tartott házkutatás és lefoglalást elrendelő határozat ellen bejelentett panaszt.

A karácsonyi ünnepek alatt egy orosz hekker hatolt be a brit állami média féltett területére.

Az idén tizedik alkalommal megszervezett akcióhoz számos iskola, cég és magánember csatlakozott.

Ricardo Moniz lehet a Bundesligában szereplő Hannover labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A Volgográdban történt merényletet egy férfi követte el, sok a halott és a sebesült. Oroszország gyászol.

A Lehet Más a Politika és a Demokratikus Koalíció idei évét elemezzük.

A címbeli kérdés ellenére a most elmúló évről nem érdemes önmagában beszélni.

Az adó első formája az alkotmánytanács szerint nem volt alkotmányos, de a mostani átdolgozott változat már elfogadható.

Iskolai végzettségtől, feladatkörtől és a munkaidő mennyiségétől függetlenül nő a közfoglalkoztatottak bére.

A Lamborghini Gallardo búcsúját a Huracán bemutatkozása követi – az utódtól sokat várnak az olaszok.

2011 októberében előadásonként 400 fő körül stagnált az éves átlag nézőszám, idén év végére ez elérte a 800-at.

Kiút azoknak, akik megbotlottak, talajt vesztettek, vagy már egyenesen a földre kerültek: ez a közmunkaprogram.

A két művet még a nácik kobozták el egykori tulajdonosától.

És ez csak pár történet: izgalmas volt ez az év.

Továbbra is kómában van az Alpokban vasárnap síbalesetet szenvedett egykori autóversenyző.

Henri Rechatin a legkülönlegesebb módon mutatta be produkcióit.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sérült sofőrt kórházba szállították. A forgalmat Nagyegyháza felé terelik.

Lezárták a szicíliai légtér egy részét. Az óráról órára sűrűbb hamueső miatt a repülőtereken folyamatosan ellenőrzik a látási viszonyokat.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.