Tüntetők várták Mesterházyt
A Fejér megyei emberek egyszer már nemet mondtak a baloldali politikára, most sem kérnek belőle.
A Fejér megyei emberek egyszer már nemet mondtak a baloldali politikára, most sem kérnek belőle.
Az államháztartás GDP-hez mért hiánya az EU által megkövetelt 3 százalék alatt marad jövőre.
Vasárnaptól a közvágóhídi végállomástól az Árpád hídig közlekednek az 1-es és 1A villamosok.
A Fejér megyei emberek egyszer már nemet mondtak a baloldali politikára, most sem kérnek belőle.

Az államháztartás GDP-hez mért hiánya az EU által megkövetelt 3 százalék alatt marad jövőre.

Vasárnaptól a közvágóhídi végállomástól az Árpád hídig közlekednek az 1-es és 1A villamosok.

Fidelióra kellett átkeresztelni az újszülött hüllőt, mert a Fidel a hajdani kubai vezérre emlékeztetett.

A németnél is gyorsabb ütemben bővül a következő két negyedévben a magyar gazdaság.

Egy hónapon belül másodjára ellenőrizték az adóellenőrök az engedély nélkül üzemeltetett szálláshelyeket.

Száz, nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermek vehetett át ajándékot.

Halálra szurkált egy férfit egy 42 éves nő Ráckevén.

Mán-Várhegyi Réka vehette át a József Attila Kör (JAK) 2013-as JAKkendő-díját pénteken Budapesten.

Elhunyt Szabó Éva Marosvásárhelyen élő és alkotó népi iparművész, nyugalmazott néptánctanár.

Mintegy egymilliárd forint átcsoportosítás a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A Gyergyószentmiklósra tartó teherautó mintegy két tonna tartós élelmiszert szállít a rászorulóknak.

Két sajóbábonyi férfi 80-90 éves embereket csapott be és lopott meg Debrecenben.

Félidei vezetés után a magyar női kézilabda-válogatott egy góllal kikapott Németország legjobbjaitól.

A jövő hét közepén Budapesten rendezik meg a szabadstílusú futball-Európa-bajnokságot.

A kortárs kínai képzőművészet ellentmondásos és néha politikai tabukat feszegető világa a debreceni Modemben.

Több londoni pénzügyi elemző is két százalék fölötti bővülést vár a jövő évre.

A német Hübner cégcsoport nyíregyházi gyárában komplex technológiai és infrastruktúra-fejlesztés zárult le.

Combsérülés miatt legalább egy hónapig nem léphet pályára a Manchester United labdarúgója.

Nem tudjuk minden pillanatban, melyikük mit csinál – ezt írta a Facebookon Szabó Zoltán az ásotthalmi ügyről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A közelgő új korszak lehetőségeit, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.