Most aztán magyarázkodhat a cseh elnök
Bekapcsolva maradt a politikus mikrofonja, mikor arról beszélt, nincs kedve elutazni Nelson Mandela gyászszertartására.
Bekapcsolva maradt a politikus mikrofonja, mikor arról beszélt, nincs kedve elutazni Nelson Mandela gyászszertartására.
A görög parlament elfogadta a jövő évi költségvetést.
Az Exek és szeretők kedves és egészen bölcs komédia, amit igazán James Gandolfini tesz emlékezetessé.

A vadhús egészséges, ízletes, és nem kíván mélyebb konyhaművészeti ismereteket.

Pedig egy harmadosztályú ellenféllel játszottak a kupában.

A legnagyobb ukrán ellenzéki párt szerint a kormány mindent bevet, hogy ezt kihirdethesse.

A Rapid Spaceback mellett a Yeti is frissült erővel vág neki 2014-nek.

Szemerkényi Réka szerint az információs technológia fejlődése kétélű kard lehet.

Több, mint 3000 embert kérdeztek meg arról, melyik kórtól tartanak leginkább. Változik a tendencia.

Négy esetben teheti meg.

A Napoli gólgazdag meccsen ikszelt az Udinesével.

Brutális véget ért az igazoltatás, az ügyben eljárás indult.

Egykori menedzsere hatalmasat kaszált a Főnökön.

Jövőre mutatkozhat be az Apple óriás táblagépe.

Zombiként bolyongó és agresszív emberekkel van tele minden négyzetméter.

Advent második vasárnapja idén egybeesne egy fontos egyházi ünneppel, amit talán sok hívő sem ismer jól.

A DK-vezér újabb tervet lebegtetett meg, de úgy tűnik, továbbra sem kér belőle a baloldal.

A felfedezés arra utal, hogy a krokodilok és az aligátorok sokkal eszesebbek, mint korábban gondolták.

Elárverezték az ismeretlen személyazonosságú brit graffitiművész, Banksy egy Los Angeles-i benzinkút falára festett nagyméretű munkáját: az anonimitását megőrző vásárló 209 ezer dollárt (mintegy 45 millió forint) fizetett az alkotásért.

Legutóbb december 2-án mentettek ki az olasz hatóságok jelentős számú menekültet a tengerből.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A török hatóságok közölték, hogy több mint száz embert, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagját tartóztatták le, így sikerült megakadályozniuk a karácsonyi és újévi rendezvényekre tervezett támadásokat.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő alaposan megviccelte rajongóit.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

"We are fighting against the Benes Decrees."
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.