Újra látható Széchenyi István csónakja
Kiállították Széchenyi István csónakjának modelljét a Közlekedési Múzeumban
Kiállították Széchenyi István csónakjának modelljét a Közlekedési Múzeumban
Az okosórák területére is belép az amerikai vállalat.
Malala Juszufzai átvette a neki ítélt Szaharov-díjat.
Kiállították Széchenyi István csónakjának modelljét a Közlekedési Múzeumban

Az okosórák területére is belép az amerikai vállalat.

Malala Juszufzai átvette a neki ítélt Szaharov-díjat.

Átszelte vele a gróf az átszelhetetlennek tűnő Vaskapu-szorost.

Közel negyedmillió ember tette le a bagót. Ennek mindenképpen örülni kell.

Méréseket végeznek a Föld légkörének magasabb szféráival, valamint a napsugárzással kapcsolatban.

Az egészségügyi dolgozók mellett a fekvőbeteg-intézményeknek is komoly segítséget nyújt a kormány.

A dohányosok 80 százaléka 21 éves kora előtt gyújt rá az első cigarettára.

Harminchárman meghaltak, hetvenen megsebesültek, és agyonlőtték az elnöki testőrség vezetőjét is.

A magyar futballista beletörődik, hogy mások jobbak – Halmai Gábor egykori válogatott játékos vélekedik így.

Lionel Messi átvette a legeredményesebb Európában játszó futballistának járó Aranycipőt.

„Lehetetlen eltúlozni”, mekkora hatása volt munkájának a modern orvosbiológiai tudományokra.

Korábban egy metrószerelvény füstölt, ezért egy rövid időre egy szakaszon nem közlekedett a 3-as metró.

Minden akadály elhárult a Microsoft számára a Nokia megvételével kapcsolatban.

„Magyarország növekedési pályán van, de a legfontosabb, hogy a növekedés egészséges alapokon nyugszik.”

Nagy a pörgés az álmos Kishantosi Ökogazdaságban. Elvégre csak meg kell akadályozni...

A 2014-ben életbe lépő új választási rendszer a jelöltállítás terén átlátható viszonyokat teremt.

A szerkezet kiesett a Tatár Köztársaság székhelyén lezuhant Boeing egyik fekete dobozából.

Dávid Katalin művészettörténész vehette át az MMA által alapított, első alkalommal átadott életműdíjat.

Hormonzavar miatt túlsúlyos, motoros kerekes székkel közlekedik és oxigénpalack használatára szorul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.