„Frankenstein szörnye” akar tanítani bennünket demokráciára?
Nemrég „biztos forrásokból” tudhattuk meg, hogy az Európai Unió szervezete, illetve a magyar alkotmány olyan, mint Frankenstein szörnye.
Nemrég „biztos forrásokból” tudhattuk meg, hogy az Európai Unió szervezete, illetve a magyar alkotmány olyan, mint Frankenstein szörnye.
Nem cáfolta Merker Dávid, a Marom Egyesület egyik vezetője a Klubrádiónak azt, hogy a Király utcai Sirályban szervezeték meg a Fidesz-székház elfoglalását.
Legutóbb éppen a lengyelek szuperautója kapcsán utaltunk arra, hogy lassan minden környező nemzetnek van saját versenyzője a kategóriában.

Támogatták Juhász Imre alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes és jobbikos tagjai.
Az Ericsson bejelentette az 1 Tbps (terabit/másodperc) sebességű optikai átviteli berendezése sikeres tesztelését a Telstra üvegszáloptikai hálózatán.
Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar válogatott elleni vb-selejtezőn.
A Fidesz azt javasolja, hogy kedden szavazzon a parlament a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról.
A magyar katonák teljesítményét a nemzetközi közösség és az afgán nép is nagyra értékeli – véli Hende Csaba.
Egy fiatal kiugrott a Budapest felől Szeged felé tartó vonatból, mert útközben valószínűleg elaludt és nem szállt le Kisteleken.
Visszavonta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására benyújtott javaslatát hétfőn a fideszes Potápi Árpád.
Együttműködési megállapodást köt a KIM Nemzeti Biztonsági Felügyelete és az Óbudai Egyetem.
276 millió forintért kelt el egy vasárnapi árverésen az a jegygyűrű, amelyet Bonaparte Napóleon ajándékozott 1796-ban Joséphine de Beauharnais-nek.
Elhunyt Joe Weider, a testépítés legendás élharcosa, aki sokat tett azért, hogy a sportág világszerte népszerűvé váljon.
Előadás és kiállítás is foglalkozik a kétéltűekkel, de békamentés is lesz áprilisban Ipolytarnócon.
Talicskával tolta ki a cuccot a raktárból egy salgótarjáni férfi.
Bajnaiék programjából többek között kimaradt a devizahitelesek megsegítése, amely a szakpolitikák jelentős részét egyáltalán nem fejtette ki.
Váratlan ellenőrzés kezdődött abban a magyarországi üzemben, amelynek köze lehet az Angliában talált, marhahúsként címkézett lóhúshoz – írja a Magyar Nemzet.
A lehetséges négy csapat közül a macedón Metalurg Szkopjét szeretné ellenfélnek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az MKB Veszprém játékosa.
Egy korábbi kutatás azt is megállapította, hogy nemcsak szívproblémák, de kettes típusú cukorbetegség is kialakulhat a munkájukba belefásult embereknél.
A nemzetgazdasági miniszter szerint csak a bankszövetséggel együtt lehet új eszközöket bevezetni a devizahitelesek megsegítésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.