Csaknem kétezer új buszt vesznek a Volán-társaságok
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az új járműpark majdnem 100 százalékban magyar gyártmányú lesz.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az új járműpark majdnem 100 százalékban magyar gyártmányú lesz.
Botka zárt körben némileg visszavett a harcias retorikából. Eredmények hiányában egyre nagyobb aggodalom övezi.
Időközi képviselő-választást tartottak a településen.

Az elmúlt időszak nagy demonstrációit szervezők álltak össze ismét. Az Oktogon helyett a Nádor utca volt a végállomás.

Szerinte Soros miatt fogadták el az EP-ben a CEU- és a civiltörvény visszavonásának indítványozását.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, Orbán Viktor „megtizedeli Magyarországot”.

Így akartak pluszpontokat szerezni a pályázatnak.

Hét kerületben is forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Nem volt telitalálat, a négyesek hárommilliót vihetnek haza.

Az egyedüli jelöltként induló politikus megválasztását a jelen lévő 300 küldött több mint 90 százaléka támogatta.

Rogán közölte, a kérdés beletartozik abba a körbe, amiért elindították a nemzeti konzultációt.

Vágó Gábor volt LMP-s parlamenti képviselő és a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) hirdetett demonstrációt, keresztül-kasul bejárták a falut.

Az önkormányzatok bizonyítékként továbbítják a felvételeket, s azok alapján a hatóság folytatja le az eljárást.

Az MSZP tanult saját és mások hibáiból – mondta Molnár Gyula.

Ez nem élethosszig tartó munkát jelentene, vagyis nem kényszerhelyzet – jelentette ki.

A 3 millió forint törzstőkéjű vállalkozás fő tevékenysége az éttermi és mozgó vendéglátás.

Hat jelentéshez kér hozzáférést a párt.

Az Indexhez került dokumentumok alapján 40 millió forintnak teljesen nyoma veszett.

A Jobbik elnöke szerint 2058-ban tanítani fogják a politológusoknak néppártosodási folyamatukat.

Papcsák Ferenc volt fideszes polgármester kétségbe vonja az elszámoltatási jelentés hitelességét, és politikai támadást emleget.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.