„Deal”, írta a Momentum a közmédia beszántásának ötletére
Egy Facebook-bejegyzés szerint a Momentum Mozgalom vevő a közmédia bezáratására. Nem viccelnek, tényleg ezt akarják.
Egy Facebook-bejegyzés szerint a Momentum Mozgalom vevő a közmédia bezáratására. Nem viccelnek, tényleg ezt akarják.
Rohamléptekkel szervezik a műemléknek nyilvánított ferencvárosi épület felvásárlását – az állam egy másik vevőt is kiüthet a nyeregből.
Ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás.

Nyugodtan aludhat – mondta Orbán Viktor, amikor a Jobbik elnöke a titkos számlákról kérdezte. Vona Gábor szerint ez kitérő válasz.

Ha kell, „elmegyünk a falig” – fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány felesége szerint a miniszter kimeríti a hűtlen kezelés gyanúját.

Feljelentést tett a Transparency International.

Legalább hatfős állomány speciális felkészítésen vesz majd részt.

Kovács András szerint megdöbbentő, hogy ilyen jogsértésre vetemedtek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint semmilyen jogi lépést nem tett hazánk a bangladesi menedékkérők ügyében.

A Nemzetközi Úszószövetség prominenseinek is szemet szúrt már a külföldi hirdetések hiánya.

A volt kormányfő dolgozik: Orbán Viktor miniszterelnököt leleplező dokumentumokat gyűjt.

Áder János államfő hivatala a lovagkeresztek visszaadása ügyében eleget tett a bírósági ítéletnek.

Keserves állapotokról számol be a speciális otthonról szóló friss ombudsmani jelentés.

Varga Mihály a TV2-nek: Talán személyi következményei is lesznek, hogy késnek a Vállalkozz itthon, fiatal! program pályázatai.

Dobrev Klára állítja, Brüsszel nem állapított meg visszaélést az EMIR-ügyben, s nem kellene visszafizetnünk 18 milliárdot.

Hadházy Ákos szerint képtelenség nyomon követni az iparkamara 2 milliárd forintos programjának költéseit.

Első fokon súlyos pénzbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a CEU-törvény elleni tüntetések egyikén festékkel dobta meg a Terror Házát.

A főügyészség szerint nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a NAV gyanúsította Horváthot.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.