Időutazás Kádár János koponyája körül
Senki sem temetkezik már a munkásmozgalmi panteonba.
Senki sem temetkezik már a munkásmozgalmi panteonba.
Nem válhat normává az újságírók bántalmazása – figyelmeztet közleményében négy országos szervezet. Jogi védelmet ígérnek az áldozatoknak.
A távirati iroda véletlenül emlékeztetett arra, hogy az amerikai Magyarország Barátai Alapítványt többmilliárdnyi közpénzből hozták létre.
Senki sem temetkezik már a munkásmozgalmi panteonba.

Nem válhat normává az újságírók bántalmazása – figyelmeztet közleményében négy országos szervezet. Jogi védelmet ígérnek az áldozatoknak.

A távirati iroda véletlenül emlékeztetett arra, hogy az amerikai Magyarország Barátai Alapítványt többmilliárdnyi közpénzből hozták létre.

Harminc évvel ezelőtt, 1987. május 7-én mutatták be a Szomszédok című teleregény első részét.

A főtanácsadó indoklása és a következtetése is döbbenetes.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten is kihúzták az ötös lottó és a joker számait.

„A DK hisz az Európai Egyesült Államok eszméjében, több együttműködést és erősebb Európát akar, érjük utol Brüsszelt!”

Ezerötszázan tiltakoztak a médiamunkásokat ért atrocitások ellen, telematricázták a kormánypárt újbudai irodáját.

„A Jobbik és a jobbikos városvezetés tiszta, átlátható, becsületes munkát végez.”

A hirdetési piac szereplői szerint megvalósíthatatlan a kormánypárt elképzelése.

2018-ban 1500 családnak tudnak nagy értékű csomagot átadni a Családbarát Ország program részeként.

A kormány által támadott amerikai milliárdos megítélését is vizsgálta az Iránytű Intézet.

Miniszterelnöki videó gyurcsányozással és a nagygéci jószágok megtekintésével.

Egymást érik a nem kormányzati sajtónál dolgozó újságírók inzultálásáról szóló hírek.

Balczó Zoltán: Kovács Béla megelőzte Orbán Viktort, mert már három éve megálljt parancsolt Brüsszelnek.

Egyes bírák kijelentései alkalmasak lehetnek arra, hogy megrendítsék a pártatlan és részrehajlás nélküli bíráskodásba vetett bizalmat.

Lassan halad a kis csoportos nevelőotthonok kiépítése, hiányos a sérült gyermekek ellátórendszere, de azért látszik némi fejlődés is.

Fiatal családok tízezreinek segíthet a csok, még ha a buktatókról, kockázatokról kevesebb szó esik is.

Bőbeszédűséggel nem vádolható a BRFK kommunikációs osztálya, ahol a sarló-kalapácsos orosz bandáról érdeklődtünk.

Xantus Juditot, Józsefváros volt jegyzőjét felmentette pénteken a Fővárosi Törvényszék egy 2010-es korrupciós ügyben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Napi összefoglaló.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.