Németh Szilárd szerint pofont akarnak a tüntetők
A Fidesz-alelnök szerint dicséretes, hogy a rendőrök nem húznak be egyet Soros György embereinek.
A Fidesz-alelnök szerint dicséretes, hogy a rendőrök nem húznak be egyet Soros György embereinek.
Az intézmény negyven tanára nem ért egyet a lex CEU-val.
A botrányos kisebbségi szervezetnél immár legalább féltucat ügyben vizsgálódnak a hatóságok.

Luxusvitorlásokkal hódítja meg a magyar tengert a honvédelmi tárca, a hajók Balatonakarattyán szolgálnak majd.

Mintegy 260 ezer munkavállaló digitális készségfejlesztését tervezik. Százezrek sorsa lehet a tét.

Fizikai megleckéztetésre készülhetett Magomed, aki végül egy videón kérte számon a szovjet emlékművet összekenő aktivistát.

Még nem jelölte ki, melyik bizottság foglalkozzon a lex CEU visszavonásáról szóló javaslattal.

Nyugdíjjogosultságot sem szereznek, hiába végeznek kemény fizikai munkát akár évtizedeken keresztül.

Ismét belenyúlhatott valaki a rendszerbe.

A Fradi Security mellényében feszített az Eurokupa döntőjén.

Őrjöngő férfiak támadtak egy társaságra egy fővárosi szórakozóhelyen. A verekedés egy CEU-s kitűző miatt kezdődött.

A kormány még megvárhatja a szakszervezetek javaslatait.

2008-ban Deutsch Tamás és Szalay Bobrovniczky Alexandra Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a követség előtt.

Halász János és Tuzson Bence is hárította a Hír TV kérdését, hogy nem tartják-e vizsgálandónak az ügyet.

A lex CEU-t simán aláíró államfő tizenhárom éve a törvén sürgősségi tárgyalását szavazta meg.

Nem voltak túl lelkesek a zuglói és a józsefvárosi választók.

A színész a kínai filmfesztiválra érkezett, furcsa magyar politikusokkal találkozott.

A Fidesz szavazóinak bizalma azért még töretlen – legalábbis a közvélemény- kutató szerint.

A kormány ellen tiltakozott a Civil Ellenzéki Kerekasztal (CEKA) „rendszerváltó batyubál” keretében.

Az összes érintett intézmény külföldi, a legtöbb brit.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.