Lakott területen belül száguldozott egy fekete Mercedes Angyalföldon, óriási büntetést kapott a sofőr
Száznegyven gyorshajtót szűrtek ki négy óra alatt a rendőrök a XIII. kerületben.

Száznegyven gyorshajtót szűrtek ki négy óra alatt a rendőrök a XIII. kerületben.

Semmilyen konkrét terv nem létezik még Rákosrendező kapcsán, így ezek a rajzok is minden alapot nélkülöznek.

A kutatásban további tizenkét európai partner veszt részt.

Jobboldali véleményvezéreket püfölne a frakcióvezető-helyettes, pártja még egy sajtóközleményt is kiadott erről.

Ilyen időjárásunk lesz csütörtökön.

Egymás után követelik a kerületek az intézkedés visszavonását.

Huszonhat orosz BTR–80A típusú eszközt szállítanak déli szomszédunkhoz.

A Sunstrike Kft. olyan kisfilmek sugárzásának költségét nem utalta át a tévének, amelyek nagy részét az A-Híd rendelte meg.

A három ütemben, jelentős kormányzati támogatással megvalósuló közúti és közműfejlesztések tervezési munkái 2025 végén fejeződhetnek be.

Néhány iskola már közzé is tette az adatokat.

A köztársasági elnök még Marika nénit is meglátogatta.

A bíró meghozta a döntést.

Ez új lendületet ad a város zöldpolitikájának – jelentette be a város polgármestere.

Megdöbbentő élményekről számolt be a Nanga Parbat csúcsát meghódító nagyváradi hegymászó.

Tüttő Katával kesztyűs kézzel bántak.

A mobilon elérhető kisokos különféle vészhelyzetekben segít a szülőknek.

A levélben megköszönte a Szent János-napi látogatást és a részére eljuttatott magyar borokat.

Brüsszel valójában a háború, a gender és a migráció miatt tartja vissza a magyarok pénzét.

Másodfokon is pert nyert a Médiatanács a csatorna ellen.

Forró sav csapódott a férfi arcába, súlyos másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.