A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség
6,377 millió a beoltottak, 12 885 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 99 beteg.
6,377 millió a beoltottak, 12 885 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 99 beteg.
Orbán Viktor 1999-ben, tehát 23 éve honosította meg Magyarországon az évértékelő beszéd műfaját.
Az utazási pályázaton 300 ezer forint nyerhető el.
6,377 millió a beoltottak, 12 885 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 99 beteg.
Orbán Viktor 1999-ben, tehát 23 éve honosította meg Magyarországon az évértékelő beszéd műfaját.
Az utazási pályázaton 300 ezer forint nyerhető el.
Az államtitkár a Slachta Margit, az első női országgyűlési képviselő életét bemutató kiállítás megnyitóján beszélt.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható.
Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételeket, szintén nem tértek ki.
Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt is indult büntetőeljárás.
A bangladesi ikerlányok szétválasztását övező konfliktus valódi hátteréről beszélt a Mediaworks hírcentrumának az orvosi misszió vezetője, Pataki Gergely.
Márki-Zay Pétert csak kontrollált körülmények között engedik a mikrofonhoz.
Ha célt érnek, aligha kérdéses, mi lesz a Csőzik László polgármester ellen indított eljárás sorsa.
Novák Katalin korábban egyértelművé tette, hogy a jövőben is a magyar gyerekek, a családok sorsa marad a szívügye.
Gyurcsányék azért fúrják-faragják a magyar–orosz gázmegállapodást, mert meg akarják szüntetni a rezsicsökkentést.
A kínai vakcina eredményességét az első nagy magyarországi vakcinakutatás, valamint a folyamatban lévő immunológiai vizsgálat is megerősíti.
Karácsony Gergely zöld Budapestet ígért, mégis sarcolja a Belváros zöldítését.
Az LMP felfüggesztette Hajdu Mária párttagságát, miután a XII. kerületi politikus szóvá tette, hogy a magát valótlanul diplomásnak beállító Hajnal Miklóst indítja az ellenzék a Hegyvidéken.
A Mediaworks–Hírcentrum összeszedte a nyilvánosságra került felvételek legerősebb mondatait.
Magyarország legnagyobb angolparkját és egy klasszicista kastélyt tekinthet meg az, aki ellátogat Dégre. Emellett egy több kilométer hosszú tórendszert is megcsodálhat.
Amennyiben Csőzik László hivatalosan is beismeri a törvénysértést, le kell mondania tisztségéről.
Karácsony Gergely vakációja a baloldali közös lista megszületésének az egyik kerékkötője.
Kellenek a mentségek az ellenzék táborának, mert miniszterelnök-jelöltjük és pártjaik sincsenek jó formában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megszólaltak a szülők.
A kormányfő szerint a tét, hogy bábkormány vagy nemzeti kormány vezeti-e az országot
Ne menjen a közelébe se!
Kemény választ kapott a Tisza elnöke.
Több nagyváros vonatközlekedését is érinti a változás.
Szentkirályi Alexandra a Huniverzum kiállításon forgatott videót
A Gyurcsány-fióka csaknem 22 millió forintot fektetett be a Lázár Houses nevében.
Terrorszervezetek támogatása lett Greta Thunberg új hobbija.
Még egy komolyabb edzéssel sem ért fel a Bayern München számára a klubvilágbajnokságon lejátszott első mérkőzés. A teljesen amatőr Auckland játékosai a súlyos vereség ellenére sem szomorúak.
A legelkötelezettebb Tisza-híveken kívül mindenki mást hidegen hagy a program.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.