Gattyán György pártjának választási sátrában találták meg a két őr holttestét
Megfulladtak mára virradó éjszaka a fiatalemberek a zárt sátorban rosszul működő fűtőtest miatt.
Megfulladtak mára virradó éjszaka a fiatalemberek a zárt sátorban rosszul működő fűtőtest miatt.
A gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt fenyegetnek forráselvétellel Brüsszelből a kormány szerint.
A Fidesz politikusa szerint a spekuláns leleplezett hálózata veszélyt jelent az unióra.
Megfulladtak mára virradó éjszaka a fiatalemberek a zárt sátorban rosszul működő fűtőtest miatt.
A gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt fenyegetnek forráselvétellel Brüsszelből a kormány szerint.
A Fidesz politikusa szerint a spekuláns leleplezett hálózata veszélyt jelent az unióra.
A szolgálatot teljesítő rendőrök az elmúlt 24 órában háromszáznál is több határsértőt tartóztattak fel.
A nyugati, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
Befejeződött a családi adó-visszatérítés első körének a kiutalása – tájékoztatott Tállai András.
A városban pályázati támogatásokból egymás után valósítják meg a fejlesztéseket.
A cél az, hogy 2025 végéig valamennyi, a köznevelésben 5–12. évfolyamon tanuló diák rendelkezzen notebookkal.
A baloldali többségű EP sietősen, már délután tárgyalja a jogállamisági ügyet. Ítélethirdetés délelőtt várható.
A miniszter szerint a magyarországi hírszerzési információk nem támasztották alá és a célját sem látták annak, hogy a NATO további erőket telepítsen az országba.
A baloldal államfőjelöltje teljes káoszt és gigaveszteséget okozott a buszgyártással foglalkozó kaposvári NABI-nál.
A Momentum európai parlamenti képviselője ezúttal is hosszas kritikákba bocsátkozott a strasbourgi plenárison.
Minden alapot nélkülöző lejárató kampány zajlik Magyarországgal szemben – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Narratíva műsorában.
A politikus mesés vagyongyarapodását és ingatlanbirodalmát az adatRADAR tárta fel.
Az ex-LMP-s Hajdu Mária, aki független jelöltként indulna a főváros XII. kerületében, úgy látja, a baloldalt az elvek nélküli összefogás jellemzi, ezért szükség van az ellenzék leváltására.
Egyre világosabb, hogy Márki-Zay Péternek egyetlen feladata van ebben a kampányban: visszasegíteni Gyurcsány Ferencet a hatalomba.
A kormány mostani döntésével újabb három hónapig marad érvényben a benzinárstop. Az újabb intézkedést Orbán Viktor jelentette be évértékelő beszédében.
Az ötmilliárd forintos beruházás 518 férőhely modernizálását jelentette, valamint akadálymentes helyek kialakítására is sor került.
A MAZSÖK elnöke szerint Márki-Zay Péter szombati kijelentésével most fény derült az igazságra.
A baloldali önkormányzat megújította a szerződést a vállalkozással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az önmagában is érdekes, hogy Magyar mit keres egy, a migrációt éltető, a háborút támogató, az LMBTQ-propagandát terjesztő lengyel médiumnál.
Már papír is van róla, hogy a tarifareform sikere nemcsak az utasszám emelkedésében, hanem az országos energiagazdálkodásban is mérhető.
Az M7-esen sem sokkal jobb a helyzet.
Akár 300 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a végzősök.
Borzalmas részletek derültek ki a halálos motorbalesetről.
Júliusban több mint ötvenezer alkalommal ellenőrizték a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat munkatársai a főváros közösségi közlekedési járműveit és megállóit.
A Tisza-szigetek ugyan terjesztik, mégis érdektelenségbe fulladt Magyar Péter újabb csodafegyvere.
Az Eurostat adatai alapján számos európai ország szegénységi mutatója rosszabb a miénknél.
Az év első hat hónapjában 24,7 milliárd forint értékű autófinanszírozási hitelt nyújtottak a hitelintézetek.
A programban vissza nem térítendő támogatást is igénybe lehet majd venni, egyelőre több verzió van az asztalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.