Egyre keresettebb az otthonfelújítási program
Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.

Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.

Egyes konzervek már napraforgóolaj helyett disznózsírral készülnek.

A 2023-as költségvetés csaknem 372 milliárd forintot biztosít a 13. havi ellátásra.
Az állami támogatást felvenni szándékozók 31 százaléka szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet.

Egyes konzervek már napraforgóolaj helyett disznózsírral készülnek.

A 2023-as költségvetés csaknem 372 milliárd forintot biztosít a 13. havi ellátásra.

Wiesbaden hiába ölt eurótízmilliókat e-buszokba, újra dízel jár az utakon.

Az energiaárak rekordmagasságokat értek el, egyes országokban már vonzóbb dízelmozdonyt használni, mint elektromosat.

A pályakezdők bérigénye közel harminc százalékkal nőtt egy év alatt.

Gyopáros Alpár kormánybiztos bejelentette, egyelőre december 31-ig lehet igényelni ezt a speciális családtámogatási formát.

Varga Mihály jelezte: azért dolgoznak, hogy megőrizzék az elért eredményeket.

A külügyi intézet konferenciáján elemezték a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború hatásait.

Ugyanakkor a jegybank szerint a készpénzfelvételek értéke nőtt, ahogy az emberek fizikailag visszatértek a boltokba.

Az orosz–ukrán háború miatt veszteséges volt az OTP-csoport az idei első negyedévben.

A Kabinkában minden megtalálható, ami egy nagyobb otthonban is megvan.

A következő hónapokban újra növekedési pályára állhat az ipar, azonban az orosz–ukrán háború kockázatokat rejt.

A 10,7 százalékos áremelkedéshez nagyrészt az élelmiszerek drágulása járult.

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 8,9 százalékkal, az importoldalon 10 százalékkal csökkent.

Távozik a részvény a növekedési papírok indexéből.

Legkésőbb őszig meg kellene egyeznie a szakszervezetnek a munkáltatókkal.

A kormány ígéretéhez híven folytatja a magyar családok támogatását – ezt bizonyítja a tegnap benyújtott, 2023-as rezsivédelmi és honvédelmi költségvetés.

A magyar kormány által meghozott döntést más uniós országok is követni fogják, így a légitársaságoknak alkalmazkodniuk kell az új helyzethez.

Akár már jövő pénteken tárgyalhatnak Németországban is az új adónem bevezetéséről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.

Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.