Gyengülő karanténrészvények a tőzsdén
Amerikában már nem lesz lezárás – legalábbis ezt várják a befektetők
Amerikában már nem lesz lezárás – legalábbis ezt várják a befektetők
A hosszas várólisták, a családoknak járó kedvezmények, a vírus elleni védekezés miatt sokan lemondanak az új járgányról és inkább egy több éves, bejáratott példányt vesznek.
Óriási eredményeket ért el az állam 2010 óta a feketegazdaság elleni küzdelemben. Hazánk ezen a téren is az unió élmezőnyébe került.
Amerikában már nem lesz lezárás – legalábbis ezt várják a befektetők
A hosszas várólisták, a családoknak járó kedvezmények, a vírus elleni védekezés miatt sokan lemondanak az új járgányról és inkább egy több éves, bejáratott példányt vesznek.
Óriási eredményeket ért el az állam 2010 óta a feketegazdaság elleni küzdelemben. Hazánk ezen a téren is az unió élmezőnyébe került.
Sok iskolás arról számolt be, az expón látottak után ők is tenni akarnak a környezet védelméért.
A december 31-ig beérkező befizetések esetén még erre az évre is jár az állami támogatás.
Horrorisztikus ingatlanadó-ötlet Bajnai Gordon kormányától egy évtizeddel ezelőttről: mindenki pórul járt volna.
A következő közös agrárpolitikában is kiemelt helyen szerepel a generációs megújulás kérdése.
Pályázaton 200 millió forintot nyert a város az Esterházy strand melletti terület fejlesztésére.
Az otthoni munkavégzéssel terjed a veszélyeket rejtő árnyékinformatika használata is egy tanulmány szerint.
Egy, a Tescóban árusított terméket találta problémásnak a Nébih.
Izer Norbert: Sokkal kedvezőbbé válnak a mikro- és kisvállalkozások adószabályai.
Mintegy 2000-2500 tonnányi gesztenyés termék fogy el a hazai piacon évente. A feldolgozók költségeinek növekedése miatt jövőre öt-tíz százalékos drágulás várható.
Fél évet töltött New Yorkban a kínai Uber, más cégekre is nyomás nehezedhet a hatóságoktól.
Erőnek erejével kívánják kikényszeríteni egyes kormányok, hogy az autógyártók felgyorsítsák az áttérést az elektromos meghajtásra – mondta a Stellantis vezérigazgatója.
A stabilan kedvező foglalkoztatási, jövedelmi viszonyok már a nyugdíjprémiumok kifizetése előtti hónapban tovább erősítették a kiskereskedelem forgalmát.
– Magyarország a két új paksi blokkal 17 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást tud kiváltani – mondta Süli János tárca nélküli miniszter.
Csapat és egyéni kategóriában indulhattak a szerkesztőségek és az újságírók.
– Bige László annak a Márki-Zay Péternek a kampányát támogatja, aki Hódmezővásárhelyen földadó bevezetésével üzente meg a gazdálkodóknak, hogy tőle milyen agrárpolitikára számíthatnak – mondta az Agrárgazdasági Kamara elnöke.
– Az üzleti szolgáltatószektor a magyar gazdaság egyik legfontosabb területévé vált, és Magyarország mára az ágazat egyik fellegvára Közép-Európában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az egyetemes szolgáltatásba az a vállalkozás kerülhet át, amelyiknek az áramvásárlási szerződése lehetővé teszi a felmondást vagy az elállást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tavalyinál is többen hajóztak idén a Balatonon
Stabilizálódott nyáron a magyar infláció: júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak.
Több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság.
Meghosszabbították az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése pedig folyamatos.
Mit nyújtanak ezek az utak, és mennyire népszerűek?
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.