Enyhítő körülmény lehet, ha a bűnöző színes bőrű
Ha a színes bőrű vádlott bebizonyítja, hogy a rendszerszintű rasszizmus következményeként követett el bűncselekményt, enyhébb büntetést kaphat.

Ha a színes bőrű vádlott bebizonyítja, hogy a rendszerszintű rasszizmus következményeként követett el bűncselekményt, enyhébb büntetést kaphat.

Az Európai Tanács elnöke szerint a szankciók szükségesek és igazoltak.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország szorosan együttműködik az ukrajnai tűszünet elérésének érdekében.

Zuzana Caputová köztársasági elnök beiktatta Ódor Lajost és kormányát.

De mi a titka?

„Tartsd közel a barátaidat, és még közelebb az ellenségeidet” – vélekedett egy ukrán tisztviselő.

Érkeznek az első nemzetközi reakciók is.

A munkaügyi központban nemrégiben történt jelenet még azokat is sokkolta, akik hozzászoktak a drogosok látványához.

Greg Abbott texasi kormányzó elégedetlen a migrációs politikával, Biden szerint jó a helyzet.

Folytatja támogatáskérő útját az ukrán elnök.

Magyarországon Erdogan kihívója kapott több szavazatot, Németországban azonban tarolt a regnáló elnök.

Azért dolgoznak, hogy 2050-re a magyar háztartások több mint 90 százalékában legyen internetkapcsolat, közölte a tárcavezető.

A parlamenti választáson Erdogan pártja, az AKP győzött, de nem szerzett abszolút többséget.

Amerikai tábornok: Fel kell készülnünk a nemzeteink hatékony megvédésére minden területen.

Bár a kommunista államban több külföldit tartanak őrizetben kémkedés vádjával, ritka az ilyen súlyos ítélet.

A mainstream médiát sem érdekli a Bidenékről szóló jelentés.

Titokzatos bejelentésre készül a NATO a közelgő csúcstalálkozón.

Meglepetéslátogatást tett Párizsban Zelenszkij.

A spanyol kormányfő mindössze annyit mondott: vannak dolgok, amelyek legálisak, de nem tisztességesek.

A bírálatok szerint a francia kormány ösztönzi a bevándorlást a tartózkodási engedélyek kiadásával.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyaroknál nagykarácsony és kiskarácsony is ismeretes.

Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Napi összefoglaló.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.