Júliusban tovább gyorsult az infláció Csehországban
A fogyasztói árak sorozatban immár tizenhárom hónapja emelkednek.

A fogyasztói árak sorozatban immár tizenhárom hónapja emelkednek.

Több mint húsz épület és egy gázvezeték is megrongálódott.

A gabonaimport nagy része Ukrajnából és Oroszországból érkezik.
A fogyasztói árak sorozatban immár tizenhárom hónapja emelkednek.

Több mint húsz épület és egy gázvezeték is megrongálódott.

A gabonaimport nagy része Ukrajnából és Oroszországból érkezik.

Eközben a hadihajók is jelen vannak a sziget körül.

Eközben az elhunytak száma növekszik.

Bírói döntés alapján a költségvetési bizottság tekinthet be.

Felvételen a robbanás eredményei, eddig kilenc áldozatról számoltak be.

Egy Moszkva-közeli szakértő rendhagyó interjúban értékelte a háborút.

A brit kormánynak több mint tízezer, hadseregükkel korábban együttműködő afgánt és családtagjaikat kellene kimenekítenie.

Az orosz védelmi minisztérium által közölt táblázat két magyar „zsoldos” ukrajnai jelenlétét is rögzítette.

Sokan attól tartottak, hogy a kelet-afrikai ország etnikai törésvonalai mentén erőszakba torkollhat a voksolás.

Az ukrán vezérkar Facebook-bejegyzése szerint titkosított kommunikációra is kiválóan alkalmas a magyar nyelv.

A detonációk okának megállapítására vizsgálat indult.

A hatóságok korábban annyit közöltek, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete követhette el a merényletet.

„Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték” – üzente hónapokkal ezelőtt az ukrán energiaügyi tanácsadó.

A kislány két fertőzött felnőttel él együtt, a betegség tünetei eddig nem jelentkeztek nála.

Jaroslaw Kaczynski szerint az Európai Bizottság megszegte az ígéretét.

Az energiaszankciókhoz hasonló történet játszódik le hamarosan a szemünk előtt az élelmiszerrel is.

A tűz az ország déli felében keletkezett, sérültekről nem adtak hírt a hatóságok.

A vállalat közleménye szerint elektromos meghibásodás okozhatta a balesetet, a hatóságok azonban még vizsgálódnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.