Súlyos figyelmeztetést adtak ki: mérgező gáz terjedhet + videó
Sms-ben kaptak értesítést a lakosok.

Sms-ben kaptak értesítést a lakosok.

Magyar Péter és az ukrán elnök pályafutását vetette össze a Célpont.

Hatan kórházba kerültek.
Sms-ben kaptak értesítést a lakosok.

Magyar Péter és az ukrán elnök pályafutását vetette össze a Célpont.

Hatan kórházba kerültek.

George Soros dollármilliókat pumpált olyan szervezetekbe Európában, amelyek a Muszlim Testvériséghez és más szélsőséges iszlamista hálózatokhoz köthetők.

Jobboldali összefogással sikerült áttörést elérnünk egy rendkívül fontos ügyben – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért-frakció első alelnöke.

Zelenszkij ne szóljon bele a magyarok dolgába – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Az Egyesült Államok elnöke az Air Force One-on elmondta: Teherán nem egyezett bele atomprogramja ellenőrzésébe és nem állt el urándúsítási szándékától sem.

A brit kormány által betiltott és így jogilag terrorszervezetnek minősülő csoportok száma ezzel 84-re nőtt.

Az ukrán légierő drónoperátorai több orosz drónt semmisítettek meg.

A támogatott osztrák szervezetek listája meglepő neveket tartalmaz.

A legfrissebb felmérés szerint az emberek jobban bíznak a korábbi főparancsnokban, mint az elnökben.

Július 5-től az unióból származó borpárlatok importőreinek a behozatali érték 27,7 és 34,9 százaléka közötti összegű biztosítékot kell letétbe helyezniük.

A Fehér Ház kertjében tartották az ünnepélyes aláírást.

Trump egész évre ígér megemlékezéseket minden államban.

A megtévesztő reklámjai és környezetvédelmi állításai miatt szabtak ki bírságot a vállalatra.

Az ukrán hatóságok közlése szerint a támadássorozatban egy ember meghalt, legalább 26-an, köztük egy gyerek, megsebesültek.

Ismét Ukrajna feltétlen támogatását sürgeti.

A megállapodás alapján szakaszos túszcsere indulhat.

Ukrajna elnöke megszólalt a telefonhívásról.

Folytatni kell a magyar űrhajós programot – mondta a kutatóűrhajós.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elárulták a részleteket.

Amikor a magyar állam külső támadások miatt összeomlott, akkor a nyelvünk tartotta meg nemzetünket, magyarságunkat.

Petschnig Mária Zita megvágná a magasabb nyugdíjra jogosultak 13. havi illetményét.

El lehet dobni az alufólia sisakokat.

A törvénytervezetet várhatóan 2026 elején szavazhatja meg a Bundestag.

Ursula von der Leyen: Európa továbbra is támogatni fogja az ukrán ellenállást.

Orosz olaj, amerikai düh, magyar kivétel.

A szövetségi kapitány keretet szűkített az örmények elleni, mai vb-selejtezőre.

Meg kell védeni az európai gazdákat.

The golden pot has spilled over in Ukraine.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.