Tűz ütött ki egy népszerű pécsi szórakozóhelyen
Szerencsére nem sérült meg senki.
Szerencsére nem sérült meg senki.
A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető szülővárosának 53. díszpolgára.
Mit rejt a fazekasmester műhelye?
A zeneszerző az Almárium című műsorban mondta el, hogy szőlőskertje a lelki menedéke.
A Párkányi Raab Péter alkotásairól készült fotókat a Szent Franciska-bazilikában állították ki.
A Nobel-díjakat a hagyomány szerint mindig Alfred Nobel halálának napján, december 10-én adják át.
Pozsgai Zsolt elkészítette Mészáros László írásának filmadaptációját.
A Győri Filharmonikus Zenekar átadta legrangosabb díjait.
A vándorkiállításon Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát ismerhetjük meg.
Tarr Béla kapta az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának tiszteletbeli díját.
Öt adventi koncert, amely az ünnepre hangol.
Decemberben is programokkal várja az érdeklődőket Veszprém.
A Száz év magány ihlette meg a békési írót.
Meggyes Krisztina a történtek után 14 évvel szembenéz a traumával
Tizenegy különleges nemzeti érték kapott díjat.
A színművész 2011 óta vezeti az Újszínházat.
Három filmet premier előtt vetítenek majd.
Megjelent a QJÚB debütáló albuma A kocka kibontása címmel.
Párizs ikonikus katedrálisa 2019-ben rongálódott meg egy tűzben.
Lajos Tamás producer a film megszületéséről mesélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új összművészeti fesztivál indul Pomázon, amely a családokat is megszólítja.
A projekt célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz.
Erről az egyik színész számolt be.
Világszinten is egyedülálló dobásra készül új tárlatával a Magyar Zene Háza.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A zenészt hazaengedték a kórházból.
Hamarosan mozikban a One Battle After Another.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.