Zsolnay-rekordot hozott a Virág Judit Galéria aukciója
Két tétel is elérte a 28 millió forintos leütést.

Két tétel is elérte a 28 millió forintos leütést.

Az Ördögorom több száz ember életét mentette meg.

A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának kiadványa kéthavonta jelentkezik új tartalommal.
Két tétel is elérte a 28 millió forintos leütést.

Az Ördögorom több száz ember életét mentette meg.

A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának kiadványa kéthavonta jelentkezik új tartalommal.

1773-ban Mária Terézia azért döntött úgy, hogy meg kell alapítani a Magyar Királyi Zálogházat.

Az elismerés mintegy négy évtizedes történetében most először jutottunk be az animációs mozifilm kategóriába.

Október 22-ig az Adria-palotában minden a művészetről, az esztétikumról szól.

A nyolcvanhárom évesen elhunyt színésztől meghitt szavakkal búcsúzott barátja, Sylvester Stallone.

A művész szerint az operajátszás a tradíciókra építve fejlődött.

A pályázat nyitott, bárki nevezhet, aki megfelel a fenntartó által megfogalmazott feltételeknek.

A Megfojtott virágok az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb történelmi bűnét mutatja be.

A Magyar Nemzeti Balett igazgatójával a Spartacus előadás kapcsán beszélgettünk.

A Neoton Família sztárja számos ismert vendéggel lép majd színpadra 2024. január 6-án.

A szalagtekerés élménye semmihez sem fogható.

Hazai alkotók, szakemberek és intézményvezetők cseréltek eszmét a rendezvényen.

A Hamász Izrael elleni terrortámadása árnyékot vet a világ legnagyobb könyves fesztiváljára.

A háromszoros Golden Globe-díjas színész, rendező emberölés vádja miatt állhat a bíróság elé.

Az énekesnő Lentulai Krisztián vendége volt a Kultúrnemzet podcast-műsorában, az Intim setlistben.

A hosszú ideje betegeskedő muzsikus kedden, 84 éves korában halt meg.

A Covid-járvány után adták át a felújított palotát.

Hét streamingszolgálató forgalmi adatait vizsgálta az NMHH.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.