Gyepűtől a határzárig
A magyar hazát megvédeni a magyar katonák, a magyarok fogják.
A magyar hazát megvédeni a magyar katonák, a magyarok fogják.
Játszott a Harry Bosch, a Vámpírnaplók és a Runaways című sorozatokban, legutóbb a Star Trek: Picardban alakította Borg királynőt.
A PG Csoport szeretne azoknak segíteni, akik nem „templomjáró” emberek, ám nehéz pillanataikban ők is Istenhez fordulnak.
A magyar hazát megvédeni a magyar katonák, a magyarok fogják.
Játszott a Harry Bosch, a Vámpírnaplók és a Runaways című sorozatokban, legutóbb a Star Trek: Picardban alakította Borg királynőt.
A PG Csoport szeretne azoknak segíteni, akik nem „templomjáró” emberek, ám nehéz pillanataikban ők is Istenhez fordulnak.
Jelentős életműve elismerésként „A magyar zene- és táncművészet kiemelkedő előadóművésze” díjjal jutalmazta Tommy Vig dzsesszmuzsikust.
Ilyés Krisztinka Papírcsillag című első verseskötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia program keretében jelent meg.
Ha azt mondjuk: Kaláka, Magyarországon szinte kivétel nélkül mindenki egy zenekarra gondol, nem pedig közös munkás hétvégékre.
A napokban mutatta be a Magyar Batthyány Alapítvány a dokumentumfilmet, amelyben Batthyány-Strattmann László emlékezetét igyekezett körüljárni.
Várady Róbert és Herman Levente legújabb műveinek párhuzamos kiállításával kezdi az évet a Várfok Galéria.
A X–XI. század folyamán a vikingek is jelen voltak és kimutatható hatást gyakoroltak a Magyar Királyság területén.
Egyre többen fedezik fel az üvegtárgyak különleges kisugárzását.
A maraton előadásaira a jegyek egységesen 2500 forintos áron kaphatók.
A „szocializmusellenes” tánctanár esete a hatalommal.
Tizenkilenc település színjátszócsoportja mutatta be előadását.
Összegezte a 2022-es esztendőt a Magyar Állami Népi Együttes vezetője.
Érdekességeket tudhatunk meg az 1938-as legendás filmről.
A köztársasági elnök a színművész péntek esti előadásán járt.
Lucza Daniella kerámiainstallációja elmossa a határokat a funkcionalitás és a díszítés között.
Kilenc Oscar-jelölést kapott a film, amely a modern ember közönyét kritizálja.
A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész az idei év első napján dupla teltházas koncerttel köszöntötte az új esztendőt.
Novák Péter szerint az élet nagy próbája, hogy meg tudjuk-e valósítani a valódi boldogságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Árva a velencei filmfesztiválon debütált.
Megérkezett a plakát és az előzetes is.
Először ad önálló koncertet a fővárosban a Wolf Alice.
A Balázs Béla-díjas, Karinthy-gyűrűs filmrendező, színész és humorista rengeteg támadást kapott azért, mert belépett a Vidéki Digitális Polgári Körbe. Interjú.
Az MVM tizedik alkalommal rendezte meg az MVM ZENERGIA jótékonysági koncertet, amely idén először a Papp László Budapest Sportarénában kapott helyet.
Zenei sokszínűség és közösségi élmény Pécs utcáin, a Zeneszüret fesztiválon
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.