Xavier Pascual: A Veszprém megnyerhet minden trófeát az idényben
A vezetőedző szerint nagy lesz a harc a Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban is.

A vezetőedző szerint nagy lesz a harc a Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban is.

A Paks fegyelmezett játékkal nyert Újpesten, a hazai közönség mégis megtapsolta csapatát.

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros kedden 20.15-kor fogadja a Ludogorecet.

A Vörösök tizenegyespárbajban buktak el a Crystal Palace ellen.

Bognár György az NB I-ben idegenben elért bravúrral vigasztalódott a Konferencialigában elszenvedett vereség után.

A magyar középpályás nem tudott örülni annak, hogy értékesítette a tizenegyesét.

A Puskás Akadémia kikapott Kisvárdán, így nincs már százszázalékos csapat az NB I-ben.

A Crystal Palace elleni angol szuperkupameccsen Kerkez Milos is remekelt.

Tovább gyűrűzik az MTK–Pénzügyőr NB III-as meccs botrányos jelenete.

A mérkőzés magyar idő szerint 16.00-kor kezdődik.

Hihetetlen képsorok az NB III-ban, az MTK játékosa bedobásból szerette volna visszaadni a labdát az ellenfélnek, gól lett belőle.

A PSG sztárja továbbra is tagad minden vádat, szerinte az igazság mindenki számára nyilvánvaló.

A katalán szurkolókat felháborította, hogy Rüdigernek gondja van Yamalékkal.

Először villant meg új csapatában a Manchester City legendája, de ezt nem akárhogyan tette meg.

A fiatal dartsjátékos reagált a helyzetre, majd a Manchester United idényéről is beszélt.

A tragédiával kapcsolatos poszt vírusként terjed a közösségi médiában, már 65 millióan látták pár óra leforgása alatt.

A Bajnokok Ligájában a játékvezető úgy indokolt, hogy ilyen óvodás hibáért nem ítél tizenegyest.

A bolgár bajnok tartalékos kerettel lejátszott bajnokin hangolt a keddi visszavágóra.

Lisztes Krisztián egyelőre nem veheti magára a Fradi-mezt, poszttársa viszont remekel.

A szerbiai gyermekkoráról és a liverpooli passzok egyedi hangjáról is beszélt a magyar balhátvéd.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.