Előkerült a magyar futball fenegyereke
Bajner Bálint hangzatos nyilatkozatai miatt egy időben kapott hideget-meleget.
Bajner Bálint hangzatos nyilatkozatai miatt egy időben kapott hideget-meleget.
A FIFA eddig azt közölte, hogy a jelenleg futó sorozatokat a 2019–20-as szabályokkal kell végigjátszani.
A férfi tenisz világranglistán harmadik Dominic Thiem határozottan ellenzi a világelső ötletét.
Bajner Bálint hangzatos nyilatkozatai miatt egy időben kapott hideget-meleget.
A FIFA eddig azt közölte, hogy a jelenleg futó sorozatokat a 2019–20-as szabályokkal kell végigjátszani.
A férfi tenisz világranglistán harmadik Dominic Thiem határozottan ellenzi a világelső ötletét.
Wladár Sándor attól tart, hogy a koronavírus-járvány évekkel visszavetheti az úszósportot.
Március eleje óta nem rendeznek nemzetközi cselgáncsversenyeket, „befagytak” a világranglisták is.
A világbajnok Magnus Carlsen a kilencedik játéknapon, az ötödik fordulóban vereséget szenvedett az általa szervezett Magnus Invitational elnevezésű, 250 ezer dollár összdíjazású online sakk versenyen.
Orosz és szerb források állítják, Marko Nikolics lesz a Lokomotiv Moszkva csapatának vezetőedzője.
Tudniillik újraindíthatják a már lezárt belga labdarúgó-bajnokságot.
Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában.
Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor folytatódhat az angol labdarúgó-bajnokság.
A volt játékvezető harminc év után megszólalt, és izgalmas dolgokat mondott Maradonáról.
A Serie A mostani idénye március 9-e óta szünetel, és még 12 teljes forduló van hátra.
A francia játékos januárban közel állt a klubváltáshoz. Leginkább az Internazionaléval hozták hírbe.
Győr mellett a spanyolországi Llíriában és a montenegrói Podgoricában lesz női torna.
A tervek szerint akkortól kezdődhetnek el első lépésként a hagyományos edzések a klubokban.
Koronás Antalnak – nem tehetett róla – már felállt a hátán a szőr, ha meghallotta a Maradj otthon! felhívást.
Nem sokan gondolták, hogy a járvány óta bizonytalanul mozgó, érdemi döntésekre képtelen testület megembereli magát.
Jövő szerdától a DVTK eddig egyénileg dolgozó labdarúgói is kiscsoportos edzésekkel folytatják a felkészülést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Palmeiras 2-0-ra vezetett az al-Ahli ellen, amikor érthetetlenül félbeszakították a mérkőzést.
Benedek Mór Olaszország ellen szerzett felejthetetlen gólt, mégsem ő lett a hős.
A férfitőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon.
Harmadszor igazol északra a szegedi születésű kapus.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Paks, az NB III-as Budaörsöt 6-0-ra ütötte ki.
A Vörösök pénteken véglegesíthetik a posztrivális Florian Wirtz átigazolását.
Marozsán Fábián simán kikapott a cseh Tomás Macháctól a hallei torna nyolcaddöntőjében.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Megvan az ítélet.
Iran’s political leadership has reason to be afraid.
Főként az idősebbekre jelentenek veszélyt az átverések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.