Újrakezdés egy év múlva
Egy év múlva, a járvány után talán legalább a sportélet visszazökken a megszokott kerékvágásba.

Egy év múlva, a járvány után talán legalább a sportélet visszazökken a megszokott kerékvágásba.

A mérkőzés előtt az örömittas és ünnepelni vágyó Liverpool-szurkolók közül több százan gyülekeztek az Anfield Roadon.

A Sepsi OSK első kupadöntőjét ugyan egy buta védelmi hiba nyomán, összességében azonban megérdemelten veszítette el.

Laurent Blanc irányíthatja a következő idényben az FC Barcelona labdarúgócsapatának szakmai munkáját.

Magyarországon az M4 Sport közvetítette volna a döntőt, ám mivel nem kap jelet, így nem tudja sugározni a meccset.

Nem lehet olyan gyenge a Juventus, hogy ne nyerje meg az olasz bajnokságot.

Valami nem működött, rá kell jönnöm, hogy mi – mondta Josep Guardiola.

A csapatok és a szervezői csoportok is „buborékokba” kerülnek a magyar kerékpáros-körversenyen.

Több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is.

A vírus okozta bizonytalan helyzetben pillanatnyilag egyetlen dolog tűnik biztosnak a romániai labdarúgásban.

A szakadó esőben kezdődött találkozón a Budafok hamar megszerezte a vezetést.

Kammerer és Dombvári volt a szolnoki kajak-kenus tesztverseny keddi fordulójának a főszereplője.

Mivel a csatár idén már 32 éves, kérdéses, hogy lesz-e még alkalma elnyerni a trófeát.

Az utóbbi nyolc meccsén hat győzelmet arató és kétszer döntetlent játszó AC Milan a Sassuolo otthonába látogatott.

Faragó Tamás a legnagyobb esélyes arra, hogy az elhunyt Kárpáti György helyére bekerüljön a Nemzet Sportolói közé.

Bobál Gergelyt az élvonalba feljutó Nacional kereste meg a Csakfoci portál információi szerint.

A koronavírus-járvány miatt augusztus végétől ne rendezzék meg az amerikai nyílt teniszbajnokságot.

Kammerer Zoltán és Dombvári Bence a kajak-kenus tesztverseny újabb fordulójának a főszereplője.

Elképzelhető, hogy a 28 éves csatár, a legutóbb a belga Cercle Brugge-ben futballozó Eppel Márton a Honvédhoz igazol.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

A téli szezonra készülő sörök testesebbek, sötétebbek, általában magasabb alkoholtartalmúak és inkább édeskésebb, malátahangsúlyos ízviláguk van.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.