A korszak csatárzsenije, a 105-szörös válogatott, Los Angelesben és Berlinben még gólzsákként, 1948-ban, Londonban már szövetségi kapitányként ismert Németh „Jamesz” mellett újpesti klubtársáért, Halassy Olivérért is bolondult a nép. Pedig ledolgozhatatlannak hitt fogyatékkal indult. Nyolcévesen elvétette az ugrást a mozgó villamosra, bal lábát térd alatt amputálni kellett. Ezért olyan sportágat keresett, amelyben ez nem okozott hátrányt, és talált is, mindjárt kettőt. Őserejét tükrözte, hogy az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon nemcsak a vízilabda-válogatottal, hanem úszóként, 1500 méter gyorson is diadalmaskodott!

Fotó: MTI Fotó: Reprodukció
A csúcsot neki és társainak is az 1936-os berlini olimpia jelentette. A sportág első fél évszázadának legnagyobb tornáján a négyes döntő második körében következett el a magyar–német összecsapás. Hitler mégsem látogatott ki az uszodába, de egy ajándék négyméteressel nélküle is 2:2-es döntetlenre mentettek honfitársai, Németh ráadásul megsérült. Halassy morgolódva bökte ki: „Ha semleges pályán játszunk, bárhol a világon három góllal győztünk volna.” Így viszont az utolsó napra maradt a megoldás. A németek 4:1-re gyűrték le a belgákat, és 5 ponttal, 14:4-es gólaránnyal végeztek. Igen, gólaránnyal, mert hajdan az határozott. Mivel a mieink 3 ponttal és 5:2-vel álltak a franciák elleni találkozó előtt, adva volt: ha nem kapnak gólt, jó a 3:0 is, ha kapnak, legalább hatot kell lőniük. „Jamesz” karját fél éjszaka jegelték, aminek köszönhetően nemhogy játszott, de gyors egymásutánban betörölt hármat, 4:0-ra vezettünk. Ám ekkor kiállították, hat a hét ellen folyt tovább a harc. Egyetlen beszedett gól is végzetes lett volna, és szünet után már csak egyszer rezgett a háló. De nem a miénk!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!