Zalaegerszegen szeretik a magaslati levegőt

Amikor Márton Gábor február elején átvette a zalaegerszegi TE labdarúgó-csapatának irányítását, az együttes ötpontos hátrányban volt a tizenegyedik helyen a tizedik Paks mögött, azaz majdnem reménytelennek tűnt a bennmaradás. Pénteken pedig, a Honvéd elleni 2-0-s győzelemmel matematikailag is bebiztosították a kék-fehérek az NB I-es tagságukat, mi több, feljöttek az ötödik helyre, és matematikailag még a dobogó sem volt elérhetetlen.

Zalaegerszegen minden a feje tetejére állt – a városban azt mondják a szurkolók, hogy szerencsére.

– Mi történt a február eleje és június 21. között eltelt négy és fél hónapban? – kérdeztük az 54 éves, játékosként 21-szeres válogatott szakembert.

– Ha a szikár számokat nézzük, játszottunk tizenegy bajnokit, abból megnyertünk nyolcat, kettő döntetlen volt,, és csak egyet vesztettünk el, még február 22-én a Mol Fehérvár ellen. A koronavírus-járvány utáni hat fordulóban pedig négy győzelem és két döntetlen a mérlegünk.

– Nem feltétlenül erre gondoltam.

– Szerencsénk volt… De a viccet félretéve: ezek ilyen megfoghatatlan dolgok. Az is előfordulhat, hogy tízből tízszer jól játszotok, de mindig kikaptok. Ha ez történik, akkor nem vagy jó. Az eredmény az, ami számít, persze az sem mindegy, hogyha élvezhető, jó játékkal nyersz, és az utóbbi időben már ezzel sem volt baj. Itt most van időm építkezni, érzem a bizalmat, és így sokkal könnyebb. Nem tudom, hogy korábban mi volt itt Zalaegerszegen, én csak arról tudok nyilatkozni, ami február tizedike óta történt. Felmértük, milyen a keret, mire képes, és sohasem kértem a srácoktól olyasmit, ami lehetetlen. Nem kell itt varázslatra, nagy trükkökre gondolni, egy kicsit mást játszunk, mint azelőtt, próbáltuk a srácokból kihozni azt, ami bennük van.

Márton Gábor derűsen tekint a jövőbe Fotó: Ztefc.hu

– Beszéljünk konkrétumokról! Itt van például Radó András, aki húszéves kora körül a magyar futball ügyeletes zsenijének indult, aztán megrekedt egy bizonyos szinten. És most, az ön keze alatt, látványosan újjáéledt, jobb, mint valaha. Hogy van ez?

– Találkoztam már ilyen játékossal. Egy sportoló akkor tud teljesíteni, ha megbíznak benne, Radót nyilván nem én tanítottam meg futballozni, amit tudott húszévesen, azt most is tudja, csak eddig nem jött ki belőle. De hát ugyanezt elmondhatjuk Bőle Lukácsról vagy Bobál Gergőről is. Ezeknek a gyerekeknek elmondtam, hogy mit várunk tőlük; olyasmit soha nem kérek, amiről tudom, hogy nem tudják megcsinálni. Amit viszont tudnak, azt maximálisan, kőkeményen bevasaljuk rajtuk. A legnagyobb probléma a magyar futballban utánpótlásszinten keletkezik, és ezt már roppant nehéz felnőttkorban korrigálni. Nevezetesen, hogy a játékosok rettentően félnek hibázni, mert már gyerekkorukban megtiltják nekik, hogy olyasmire vállalkozzanak, aminek bizonytalan a kimenetele. Pedig amit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni. És ha nem sikerül, akkor nem lecseszni kell a gyereket, hanem arra biztatni, hogy legközelebb is próbálja meg. A hülyeséget nyilván ki kell iktatni, de én most a cselezésről, a bátor támadásvezetésről beszélek. Márpedig a cselt meg kell csinálni. Mi viszont ehelyett szét akarjuk passzolni az ellenfelet, de nem vagyunk Barcelona! Nem beszélve arról, hogy ez ma már a Barcelonának sem megy. Volt egy olyan generációjuk, amelyiknek ment, de az már a múlté.

Bobál Gergő kivirult Márton keze alatt Fotó: Ztefc.hu

– Márpedig csel nélkül nem tudod megbontani az ellenfél védelmét.

– Erről van szó, meg a lövésekről. Ha fölé megy a lövés, én arra biztatom a játékosomat, hogy legközelebb is próbálja meg. Nálunk erről szól a futball. Hagyni kell kibontakozni az egyéniségeket. Én lennék a legostobább edző, ha elnyomnám az egyéniségeket. Esetleg azért, mert egyszer-egyszer belehibáznak.

– Szoboszlai Dominik teljesítménye a Salzburgban a kényszerszünet után ugrott meg. Ő kihasználta a két hónapos „pihenőt”. Felteszem, önök sem lazsáltak márciusban, áprilisban.

– Bolondok lettünk volna. Volt egy-két számomra furcsa nyilatkozat a járvány idején, hogy ilyen hosszú szünet még sohasem volt a magyar futballban, de ez hülyeség, mert ez nem szünet volt. Akinél szünet volt, annak meg is látszik a teljesítményén. Mi viszonylag korán megkezdtük az edzéseket, nyilván ilyen meg olyan csoportokban – de inkább hagyjuk ezeket a baromságokat –, szóval elkezdtünk dolgozni, és hat hetet edzettünk úgy, hogy próbáltunk okoskodni, ebben a helyzetben mi a jó. Hál’ istennek, úgy néz ki, hogy eltaláltuk, mi a jó. Ahhoz, hogy a csapat így tudjon játszani meg így tudjon rohanni, nagyon komoly erőnlét szükséges. Azt azért tudni kell, hogy az a játék, amit én kérek, és amit most egyre több sikerrel próbálunk előadni, nem egy könnyű foci. Nagyon sok a sprint, nagyon sok a letámadás, és ehhez kell a kondi. Még egyszer: nagyon komolyan dolgoztunk hat héten át itt Zalaegerszegen, hogy más mit csinált, azt én nem tudom, de nem is érdekel, mert az az ő dolguk. Nyilván ez nekünk is új helyzet volt, mint mindenkinek a világon, de sikerült belőle tanulnunk.

– Azért kellemesebb fölülről nézni a mezőnyt, mint alulról, nem?

– Hát igen, azt szoktam mondani a gyerekeknek az öltözőben, hogy én a magaslati levegőt szeretem.

– Meddig szól a szerződése?

– Az utolsó meccs utáni napig. Június 28-ig, amennyiben 27-én befejeződik a bajnokság. Az utolsó két fordulóban jó lenne még pontokat gyűjteni, mert ha az első hatban végzünk, jövőre eggyel többször játszunk itthon! Nem mindegy.

– Nem volt még szó a hosszabbításról?

– A szándék megvolt mindkét részről, de amíg nem volt biztos a bennmaradás, addig érdemben nem kezdtünk el tárgyalni. Most itt tartunk, túl sok időnk nincsen, mert sok játékosnak lejár a szerződése. Itt most az edző személye a legkevésbé fontos. Hiába hosszabbít az edző, ha nincs csapata. Szeretnénk, ha a kulcsemberek közül senki sem menne el.

– Borítékolható, hogy az NB I pénzes klubjai már fenik a fogukat Radóra, a két Bobálra.

– Az lehet, csak ezek a játékosok nálunk, Zalaegerszegen lettek azok, akik. Ebben a csapatban, ebben a játékrendszerben nyújtottak kiemelkedőt. Nem biztos, hogy ezt máshol is meg tudnák ismételni. Egyébként én úgy tudom, hogyha megfelelő ajánlatot kapnak a tulajdonostól, akkor nem nagyon akarnának elmenni innen.

– Figyelemre méltó, hogy a Zete kulcsemberei magyarok!

– Legutóbb, a Honvéd ellen Nikola Mitrović volt az egyetlen légiósunk a pályán. De Zalaegerszegen ilyen külföldire szükség is van, a mentalitása kiváló, nagyszerű futballista. Ez az a Mitrović, aki régen a Vidiben játszott. Csak akkor még nem volt ilyen jó. Életemben először vagyok úgy, hogy minden feltétel adott a munkámhoz, végre edzőnek érezhetem magam, nem kell mással foglalkoznom.

– Ön egyidős Sallói Istvánnal, a sportigazgatóval, többször játszottak együtt annak idején a válogatottban, és volt öt év, amikor mindketten Izraelben profiskodtak. „Salec” hívta önt a télen Zalaegerszegre?

– Úgy tudom, Salec ajánlotta a nevemet Végh Gábornak, a tulajdonosnak. Most minden szép és kerek, ennek most örülünk, és megdolgoztunk érte, aztán persze nem biztos, hogy ez mindig így lesz, mert az edzői pálya már csak ilyen. Nekem sokat jelent, hogy a tulaj, Végh Gábor mellettem áll, és roppant fontos, hogy edzői pályafutásom során talán most először nem kell folyton a hátam mögé néznem, hogy mikor szúrják belém a kést. Szokatlan érzés, de kellemes. Zalaegerszegen elejétől fogva mindenkitől érzem a bizalmat, amikor pedig elkezdtek jönni a győzelmek, ez az érzés csak tovább erősödött. Itt nagyon otthon érezzük magunkat, ezt a stábom nevében is mondhatom, Zalaegerszegen nagyon szeretik a futballt.

Egymásra talál a csapat és közönsége a Honvéd legyőzése után: