A Bakony Maradonáját nem csábította el sem külföld, sem a pénz

Ma már talán kevesen emlékeznek rá, hogy a Bakonynak is volt Maradonája. Rugovics Vendelnek hívták, aki az alacsony termetével, a fürge mozgásával, az ügyességével, de még a frizurájával is hajazott az argentin zsenire. Verebes József fedezte fel Győrben, de Veszprémben lett sztár, majd válogatott futballista, aki minden egyes meccsénél és sikerénél büszkébb arra, hogy utánpótlásedzőként sok későbbi NB I-es játékost nevelt fel.

Rugovics Vendel ex focista, utánpótlás edző Fotó: Teknős Miklós

– Tényleg azt mondta, hogy takony?
– Verebes József? Tényleg. Eljött Győrben a serdülők egyik edzésére. Láttam, hogy ott van, de nem gondoltam semmire. Később Győrfi László pályaedző mesélte, hogy a Mester egyszer csak azt mondta rám mutatva, hogy Laci, azt a taknyot hozzátok fel nekem! Ez kedden történt, szerdán szóltak, hogy a nagy csapat edzésére kell mennem, szombaton pedig kezdő voltam az NB I-ben a Pécs ellen úgy, hogy még az ifiben sem játszottam addig sohasem.

– Gondolom, nem sértődött meg.
– De, hiányoltam, hogy a hangosbeszélőn nem köszöntöttek az első élvonalbeli meccsem előtt, aztán kiderült, hogy megtették, én azonban annyira izgultam, hogy nem is hallottam. Azt sem tudtam, hol vagyok, olyan játékosok között vonultam ki a pályára, mint Hannich Péter, Rubold Péter, Melis Béla, Hlagyvik Gábor, Csona Gyula, Hajszán Gyula, akiknek korábban a közelükbe sem kerültem. Magyar Lajost például Lajos bácsinak szólítottam, és amikor bementem a felnőtt csapat öltözőjébe, sokáig nem mertem leülni a padra a többiekkel egy szintre, inkább a fűtőtestnek dőlve a földre ültem.

– Honnan vezetett Rugovics Vendel útja még serdülőkorúként az ETO felnőtt öltözőjébe?
– Egy kis faluban, Sokorópátkán rengeteg időt töltöttem a nagymamáméknál, és a házat csak egy földút választotta el a futballpályától. Az egyik kapu mögött egy nagy földhányás emelkedett, arról jött vissza a labda, mint a rúgófalról, és én folyamatosan ott gyakoroltam, így tanultam meg rúgni. Az édesapám már hat éves korom után levitt az ETO-ba, ahol mondták, nagyon pici a gyerek, de igen ügyes is, ezért maradhattam. Számomra magától értetődött, hogy az iskolából hazamenve letettem a cuccomat, kimentem a győri edzőpályára, ott az edzés előtt gyakoroltam mondjuk a lövéseket hanyatt vetődve, az edzés után pedig mentem a Barátság parkba focizni a haverokkal.

– Az alacsony termete nem hátráltatta?
– A futballban döntő fontosságú a sebesség és a dinamika, és ezek a képességeim átlagon felüliek voltak. Emellett az eszemmel kellett kompenzálnom a hiányzó fizikumot, tudtam előre gondolkodni, olvasni a játékot, és persze a jó technika is sokat segített.

– Miért nem sikerült gyökeret vernie a Győrben?
– Azért, mert ahol Szabó, Szentes és Hajszán alkotja a csatársort, Hannich, Póczik és Burcsa játszik a középpályán, ott nem könnyű gyökeret verni. Ráadásul a labdarúgók is a felnőttkor küszöbén érnek el a legnehezebb lépcsőfokhoz, amikor át kell lépniük az ififutballból a felnőttbe, és van, aki hiába tehetséges, hiába szorgalmas is mellé, ezen az akadályon elbukik. Verebes József elment a klubtól, addig én tizenhárom meccsen léptem pályára, hol becseréltek, hol nem: ha nem, akkor másnap játszottam a juniorban, és én döntöttem úgy, hogy váltanom kell.

– Sok NB I-es klub csábította, mégis a másodosztályból kis híján kiesett Veszprémet választotta. Miért?
– Mert nem akartam eben gubát cserélni. Ha mondjuk a Vasas, a Fradi vagy az Újpest kispadján üldögélek, az mennyivel jobb a győrinél? Az volt a fontos, hogy rendszeresen és sokat játsszak, mert csak úgy lehetett meglépni azt az említett lépcsőfokot, erre pedig a Veszprém volt a legjobb választás.

– Annyira, hogy ott azonnal bajnokságot nyertek, feljutottak, és öt évig benn is maradtak az élvonalban, Rugovics Vendelt pedig elnevezték a Bakony Maradonájának.
– Ez így volt. Megtiszteltetésnek vettem ezt a becenevet, még ha megtapasztalhattam a fonákját is: egy mérkőzésen a rádióban a közvetítő újságíró azt mondta, a Bakony Maradonája olyan, mint a jeti, azaz mindenki beszél róla, de még senki sem látta… Nagyon egységes volt a csapatunk, kiváló játékosokkal, és Glázer Róberttel egy fiatal, ambiciózus, felkészült edző érkezett hozzánk, aki olyan, itthon még ismeretlen újításokat vezetett be nálunk, amelyekkel meglephettük az ellenfeleket.

EGY MÉRKŐZÉS RUGOVICS VENDEL FŐSZEREPLÉSÉVEL

– A város mennyire állt a futball mögött?
– Az emberek nagyon szerettek minket. A bajnokságot az NB II-ben egy utolsó percben lőtt góllal nyertük meg, és lovashintókkal vittek minket körbe Veszprémben. A télen az első helyen álltunk, és egy benzinkutas azt mondta nekem, hogy Vendikém, ha bajnokok lesztek, egy évig bármikor jöhetsz, és ingyen tankolhatsz. Nem tudom, betartotta-e volna a szavát, mert sohasem mentem hozzá behajtani az ígéretét. Aztán évek múltán jöttek az anyagi gondok, előfordult, hogy fél évig nem kaptunk fizetést, a város SZDSZ-es vezetése pedig azt mondta, nem tud támogatni két kiemelt csapatot, és a férfikézilabdát választotta, hagyott minket kiesni. Számított még Glázer Robi távozása is, akinek lett egy személyes konfliktusa az elnökkel, ezért elfogadta a Győr ajánlatát, amivel megbomlott a csapat egysége. A helyére érkezett Dunai Antal pedig hiába jó edző, hiába ért el szép sikereket Spanyolországban, velünk nem találta meg a megfelelő hangot.

– Végül fiatalon, huszonnyolc évesen befejezte a játékot. Nincs hiányérzete?
– Nincs. Úgy érzem, a hivatalosan három válogatottsággal és rengeteg élvonalbeli meccsel kihoztam a maximumot a lehetőségeimből. Kiderült, hogy asztmás vagyok, és emiatt hamar kifulladtam, mert a betegség rossz hatással volt a keringésemre. A tüdőm nem adott elegendő friss oxigént a szervezetemnek, és emiatt nem tudtam egy meccsen hússzor megvillanni, hanem csupán háromszor-négyszer. Ha olyan keringésem lett volna, mint a közelmúltban elhunyt szegény Duró Józsefnek, én akár százszoros válogatott is lehettem volna.

Fotó: Teknős Miklós

– Ezért nem szerződött külföldre?
– Fél évet játszottam San Diegóban teremben, de akkor már kellett volna a hivatalos játékengedély, azt a Veszprém elnöke nem adta ki, és ezért hazajöttem. Egyébként nem is bántam. Egyszer Franciaországban túráztunk, és a Bastia elleni meccs után az ellenfél elnöke bejött az öltözőbe, és közölte, ad negyedmillió dollárt értem. A mi elnökünk elkezdte mondani, hogy engem nem adhat, mert akkor felkoncolják otthon a szurkolók, de mielőtt tárgyalni kezdtek volna, közbeszóltam, hogy ne fárasszák magukat, mert én nem megyek sehova. Jól éreztem magamat Veszprémben, ott voltak a hozzám közel álló hölgyek, a barátok, a közönség, és eszem ágában sem volt külföldre menni. A nagy pénz sem vonzott, a futballnak köszönhetően fel tudtam építeni egy szép házat, ma is az az otthonunk, és normálisan akartam élni az életemet.

– Milyen a magyar utánpótlásban edzőként dolgozni? Sokan mondják, hogy a mai fiatalokból hiányzik az alázat, rossz a mentalitásuk.
– Nem értek ezzel egyet. Ha azt látom, hogy valakinek fontosabb a frizurája, mint a futball, azzal nem foglalkozom, viszont imádom a tehetséget. Olyan futballisták kerültek ki a kezem alól, mint vagy Novothny Soma, akik a mai napig számos módon fejezik ki a hálájukat, és igen messzire jutottak el. Apa és fiúi kapcsolat alakul ki a növendékekkel, és bár akadnak generációs különbségek, jó szándékkal és szeretettel közelítve sokat el lehet érni a futballista palántáknál is. És nagyon fontos, hogy a tehetség ötven százalékban a személyiség kérdése, nem pedig a gyorsaságé vagy technikáé.

Fotó: Teknős Miklós

– Azzal sem ért egyet, hogy nem lenne szükség a sok légiósra, ha az akadémiák ellátnák a klubokat az élvonalban bevethető magyar fiatalokkal?
– A magyar akadémiák ezt igenis megteszik, és nem azért állítom ezt határozottan, mert az Illés Akadémián dolgozom. Ugyanakkor visszatértünk a már emlegetett legfontosabb lépcsőfokhoz: ezek a fiatalok nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy igazi felnőtt futballistákká válhassanak. A tizenkét csapatos élvonal hátránya, hogy főleg a kiesés ellen harcoló hét-nyolc klub nem mer kockáztatni a fiatalokkal, amit edzőként meg tudok érteni, ráadásul a második vonalba is rengeteg NB I-es képességű játékos szorul ki, így a fiatalok ott sem kapnak lehetőséget. Mindezt csak tetézi, hogy a munkaerőpiac is szabad, tehát gond nélkül jöhetnek a légiósok is.

– Hogy halad az ukrán nyelvvel?
– Nem igazán, de értem a célzást. Az Illés Akadémia támogat sok menekült ukrán gyereket, akik közül sokan fociznak is. Szeretek velük foglalkozni, és nem az idegent, hanem segítségre szoruló gyerekeket látom bennük. Sikerült közel kerülnöm hozzájuk, és óriási élmény, ahogy felvillan a szemük, amikor meglátnak, majd csillog az edzés közben. Tudja, én a válogatottságomnál és a sok felnőttmeccsemnél sokkal büszkébb vagyok az ezeket követő időszakra. Azokra a fiúkra, akiket én neveltem, akikkel együtt dolgozhattam, és így lett belőlük korosztályos válogatott, NB I-es vagy esetleg válogatott játékos. Ezenkívül szeretném még megköszönni a családomnak, négy gyermekemnek és kiemelten a feleségemnek, hogy adták azt a biztos hátteret az életemhez, amitől csak a munkámra koncentrálhattam, és a bohém futballistából nagycsaládos, produktív, elismert sportszakember válhatott. 

Borítókép: Rugovics Vendel és a labda között örök a barátság (Fotó: Teknős Miklós)