Erős statisztikai adat mutatja meg, hogy Robert Lewandowski rossz lóra tett, amikor a nyáron minden áron a Barcelona játékosa akart lenni. A lengyel gólvágó a katalánokkal öt BL-meccsen máris három vereséget szenvedett el. Ugyanannyit, amennyit a Bayern München színeiben az utolsó 43 találkozóján a legrangosabb európai kupában.
Persze a Bayern elleni szerdai 3-0-s fiaskónak nem volt már igazi tétje, hiszen addigra már eldőlt, hogy Barcelona nem jut tovább a BL egyenes kieséses szakaszába, másfelől viszont mégiscsak komoly volt a tét katalán szempontból: a csapat becsülete. Erre utalt a játékosként sok nagy csatát megélt Xavi vezetőedző is, amikor azt mondta a müncheniek elleni találkozó előtt, hogy „ez egy futballrevans lesz, nemcsak nekünk, hanem Robertnek is”. Valójában a Bayern vett revansot újra – Lewandowskin.

Kaput eltaláló lövése sem volt a Barcelonának, így a lengyelnek sem az egyébként tartalékosan felálló bajorok ellen. A megsemmisítés teljes volt: a Bayern kettőből kétszer verte el a spanyolokat, és az 5-0-s összesített gólkülönbségről üvölt, hogy gólt sem engedett a volt sztárja vezette katalán támadósornak. Alig több mint három hónap telt ez azóta, hogy Lewandowski kierőszakolta a Barcának való eladását, de máris megbánhatta a döntését. Marad neki az Európa-liga, amelyben legutóbb 2010-ben lépett pályára a Dortmund színeiben. A Bayernben eltöltött nyolc éve alatt nem kellett alábbadnia a BL-nél.
Hol van Ibrahimovic BL-aranya?
Hasonlóan rosszul időzített átigazolásokban Zlatan Ibrahimovic jár az élen. Az AC Milannal idén 40 évesen olasz bajnok öntörvényű csatár eddig 48 gólt szerzett a BL-ben, és Ruud van Nistelrooy kivételével csak BL-győztesek előzik meg a sorban – ez is jól mutatja, hogy ilyen sok góllal nagy ritkaság az aranyérem hiánya. Hogy Ibrának nem jött össze a BL-győzelem, az a klubváltásai miatt alakult így.
Ibrahimovic 2009 nyarán azért hagyta el friss olasz gólkirályként az Internazionalét, hogy a Barcelonával BL-t nyerjen, erre a rá következő idényben a José Mourinho vezette milánói klub ült fel Európa trónjára az 1965-ös BEK-győzelme óta először. Mindeközben Ibrahimovic a Nou Campban azt vágta az istenként tisztelt Pep Guardiola fejéhez, hogy „telecsinálod a gatyádat, ha csak meglátod Mourinhót”.