Djokovics kiakadt az Eurosportra: „Nyilvánosan akarnak meglincselni”

Novak Djokovicsnak nem csak az ellenfeleivel kell megküzdenie az Australian Openen. S még csak nem is csupán a combsérülésével. Napokkal később tudódott ki, hogy még az első forduló után komoly összetűzésbe került az Europort szakkommentátoraival, akik tréfásan bár, de azzal gyanúsították, hogy visszaélt a hírnevével és szabálytalanul követelt előjogokat magának, amikor csupán öt játék után a mosdóba vonult. Djokovics hétfőn az ausztrál De Minaurral játszik a legjobb nyolc közé jutásért. Korábbi edzője, a börtönből nemrég szabadult Boris Becker a védelmébe vette, John McEnroe viszont kételkedik a sérülése súlyosságában.

2023. 01. 22. 19:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még az Australian Open első fordulójában, a spanyol Roberto Carballés Baena mérkőzésen történt. Annak is a legelején. Öt játék után Novak Djokovics 3:2-re vezetett, amikor röviden a székbíróval konzultált, majd a mosdóba vonult. 

Senki sem tudta pontosan, hogy mi történik. A mérkőzést közvetítő 9Now csatorna – avagy a Wide World of Sports oldal – két kommentátora, az egyaránt korábbi teniszező John Fitzgerald és Mark Petchey között az alábbi beszélgetés zajlott le:

Fitzgerald: WC-re kell mennie? Öt játék után?
Petchey: Nos, azt hiszem, csak visszaél a hírnevével. Azt hiszem, a játékvezető megpróbálta visszatartani.
Fitzgerald: Tényleg lefut a pályáról. Úgy tűnik, engedély nélkül távozik. Az első szettben, 3:2-nél erre tényleg szükség van?

A sztorit az Eurosport is átvette és a következő posztot tette közzé a Twiter-csatornáján:

„Novak Djokovics dacolt a játékvezetővel, hogy korai mosdószünetet tartson az első meccsén az Australian Openen (emodzsi), miközben a korábbi kiváló ausztrál páros játékos, Mark Woodforde szerint visszaélt a hírnevével.”

Az iménti idézet több okból is magyarázatra szorul. Először is, eleinte a legtöbb forrás tévesen John Fitzgerald és Mark Woodforde dialógusaként közölte a beszélgetést, miközben Fitzgerald mellett valójában Mark Petchey volt a másik kommentátor. Másodszor, a tweetet azért nem ágyazhatjuk be eredeti formájában, mert azt később az Eurosport törölte az oldaláról. Mégpedig azok után, hogy Novak Djokovics az Instagram-oldalán a következőket posztolta az ominózus jelenet magyarázataként az Eurosportnak válaszul:

„A játékvezető megengedte, hogy elmenjek WC-re, de azt mondta, hogy ez nem mosdószünet, hanem csupán két játék között szünet. Szóval azt mondta nekem (ezt a kamera nem rögzítette), hogy sietnem kell. Amikor már majdnem elhagytam a játékteret, utánam szólt (amit nem hallottam), és azt akarta mondani, hogy a WC a pálya másik oldalán van. Ott is találtam egyet, ahová én indultam, de sietnem kellett az idő rövidsége miatt. Nem ellenkeztem sem vele, sem a szabályokkal. Engedélyt adott, és azt mondta, siessek. Legközelebb ügyeljenek arra, hogy mit tesznek közzé. Felelősséggel tartoznak sok sportrajongó felé, akik követik az Eurosport oldalát.”

Ehhez is magyarázatot kell fűznünk. Éppen a korábbi visszaélések miatt a teniszben 2022-től nagyon megszigorították, hogy mikor, mennyi időre mehetnek ki a játékosok a mosdóba. Nos, egy mérkőzésen, legyen az bár ötszettes, csupán egyszer, akkor is csak valamelyik szett végén és csupán három percre, amit két perccel meg lehet toldani, ha a játékos át is akar öltözni. (Éppen emiatt – vessük közbe – akadt ki Andy Murray a Kokkinakis elleni, majdnem hatórás meccsen, mert a szabályok miatt ő sem mehetett ki a mosdóba.)

 

Azt se hallgassuk el, hogy Djokovics, noha a játékvezető engedélyével hagyta el a játékteret, igenis visszaélt a hírnevével, hiszen nem hivatalos mosdószünetet kért.

 

Djokovics a szerb újságíróknak kiosztotta az Eurosportot

A történetet ezzel le is zárhatnánk. Csak éppen az ügy elképesztő vitát generált a közösségi médiában. Mark Petchey is kapott hideget-meleget, amire válaszul azzal védekezett, ő csak azt mondta, „szerintem”, továbbá nem hiába rimánkodnak a kommentátorok már régóta, hogy helyezzenek el mikrofonokat a bírói széknél, mert akkor valós időben elkerülhetők lennének az ilyen félreértések.

A balhé két nap múltán kapott újabb töltetet, amikor Novak Djokovics a francia Enzo Couacaud elleni győzelmét követően a sajtótájékoztatón a szerb újságíróknak szerbül nyilatkozva nagyon keményen kifakadt. Olyan mondatokra ragadtatta magát, miszerint a média nyilvánosan meg akarja lincselni, és kifogásolta az Eurosportot, amiért nyilvánosan nem követte meg őt a félretájékoztatásért, aminek hiányában – azt gondolja – rajta ragad, hogy félre akarta vezetni a játékvezetőt.

„Könnyű célpont vagyok, hogy gonosztevőt faragjanak belőlem”

Íme, Novak Djokovics tirádájának legszaftosabb részei.

„Ismét olyan helyzetbe kerültem, hogy nyilvánosan kell reagálnom. Hat hónapon belül másodszor van problémám az Eurosporttal. [...] Akkor azt mondtam, hogy nem adok interjút az Eurosportnak. Ezt követően bocsánatot kértek tőlem, és minden rendben volt. De ismét itt tartunk. Az Eurosport olyasmit tesz szenzációra éhesen, hogy valamit kiragadt a kontextusból. A mai reakcióm és a közösségi médiás bejegyzéseim után az Eurosport törölte a sajátját, ugyanúgy, mint az előzőt. Rendben, interjút adtam Barbara Schettnek, aki bocsánatot kért tőlem. Boris Becker is megkeresett, Mats Wilander is, velük nincs is semmi bajom. Imádom az Eurosportot, szeretem a sportot általában – egész életemben az Eurosporton néztem a síelést, de ezek a helyzetek... [...] Szervezeteinkben – az ATP-ben vagy a WTA-ban – szükség lenne érdekvédelmi szervezetre, amely megvédi a játékosokat ilyen helyzetben. Könnyű célpont vagyok, hogy gazember legyek. Így ábrázolnak, számomra ez ma már normális jelenség – de nem tűröm el az igazságtalanságot. Néhány dolgot el tudok viselni, van, amit nem – nem érdemlik meg, hogy az ilyesmit csak megengedjék, megússzák. Általában nem reagálok, pedig a múltban ezerszer reagálhattam volna különböző dolgokra. Ma teljesen túlzásba estek. Az Eurosport közvetíti az Australian Opent, a világ egyik legnagyobb sportcsatornája. Igazán megtehetné, hogy nyilvánosan bocsánatot kér.”

Sérült, vagy sem?

S ha ez nem lenne elég, akkor ott van a másik megosztó kérdés: Djokovics valóban sérült-e, vagy sem?

A korábbi világelső még az Australian Open egyik felvezető versenyének, az adalaide-i torna döntőjében, az amerikai Sebastian Korda elleni meccsen kapott a lábához, s Melbourne-ben minden mérkőzésen szorítókötést visel a bal combján.

Egyesek szerint Djokovics szenved, ehhez a táborhoz tartozik korábbi edzője, Boris Becker, mások szerint – óvatosan bár, de mintha John McEnroe is ezt sugallná – csak blöfföl, kutya baja. 

– Régóta ismerem, tudom, hogy problémái vannak – mondta Boris Becker. – Összeszoríthatja a fogát, ha fontos pontokról van szó, de kevésbé fontos pillanatokban kienged. Néha azt gondolod, hogy blöfföl, vagy nem tudja befejezni a játékot. Ez egy kis mennyország és pokol. Ez is megnehezíti az ellenfél dolgát. De Novak nem viselkedne így, ha nem lenne semmi baja.

Becker szerint Djokovics melbourne-i taktikája is azt sugallja, valami nem stimmel, hiszen sürgeti a gyors pontokat. Így például a második szervánál gyakran kockáztat és erőlteti a tenyeres nyerőütéseket.

Novak Djokovics ápolás közben a második fordulóban. Fotó: Anthony Wallace

John McEnroe viszont tamáskodik. 

– Nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi is van vele, történik fizikailag. Tényleg úgy tűnik, mintha nem lenne százszázalékos állapotban. A combizomhúzódással nehéz bármit is kezdeni. Csak a pihentetés segít. Ha valóban fájdalmai vannak, akkor a nagyon gyors és eltökélt De Minaur meglepheti. Ha viszont nem komoly a baja, akkor bárkinek, így De Minaurnak is extrát kell nyújtania, hogy felülmúlja őt – fejtegette McEnroe. A mondandóját olvasva már-már az lehet az érzésünk, mintha drukkolna Novak Djokovicsnak.

Megosztó figura

Akit egyszerre imádnak és gyűlölnek. Megosztó figura. Mindig is az volt. S a sportolói egyéniségét újabban másik két ügy árnyalja. Egyrészt a Covid-ellenesség, aminek az lett a vége, hogy egy éve kitiltották Ausztráliából. Másrészt sokan, különösen az angolszászok nehezen tudnak elvonatkoztatni attól, hogy szerb állampolgár. Annak az országnak a lakosa, amely Oroszország barátja.

Noha Novak Djokovics – van esze – nyilvánosan sohasem politizál, az olyan emberek szemében, akik újabban büszkén viselik a kék-sárga színt – miként Mark Petchey –, könnyen szálka lehet.

Novak Djokovics ennek ellenére menetel. Roberto Carballés Baena és Enzo Couacaud után szombaton a korábbi ATP-világbajnok Grigor Dimitrovon is túljutott. Hétfőn kiderül, Alex De Minaur képes-e megállítani. Ha nem, akkor a szerb teniszező története mind jobban eluralja az Australian Opent. Idővel azok is kénytelenek lesznek meghajolni előtte, akik bírálják, netán egyenesen a vesztét akarják.

Borítókép: Novak Djokovics elhagyja a pályát. Botrány lett belőle

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.