A háromszoros BL-győztes magyar kapust Orbán Viktor is elismerte

Nem zavarja, hogy sokan a 2018-as Bajnokok Ligája-győzelmet érő védéssel azonosítják, Kiss Éva tudja, mit tett le az asztalra. Az egyetlen magyar háromszoros Bajnokok Ligája-győztes női kézilabdakapus nem a klasszikus élsportoló mintapéldája, a saját bevallása szerint is hiányzott belőle a mindent elsöprő győzelmi vágy. Ő nem azért mutatta be a bravúrokat, hogy eljusson Győrbe, a világ egyik legjobb klubjába és a magyar válogatottba, hanem a játék szeretete hajtotta. Kiss Éva a pályafutása alatt nappali tagozaton végzett pénzügyi, számvitel szakon, mellesleg szeret horgolni, a gyermekének, a 2021 első győri újszülöttjének, Eszternek már készített egy ruhadarabot és kedveli a rockzenét.

– Gyerekekkel és felnőttekkel is dolgozik kapusedzőként. A fiataloknál a sport és a játék szeretete, az önfeledt öröm, a profiknál az eredménykényszer a meghatározó. Könnyen tud váltani az edzések között?
– Valóban mások a célok az ETO U14-es és az U17-es korosztályánál és a felnőtt csapatnál. Legutóbb odajött hozzám egy kislány, büszkén mondta, hogy már hat centit nőtt tavaly óta. Nagyon hálás feladat gyerekekkel foglalkozni. Persze tudjuk, hogy nem lesz mindegyikükből első osztályú sportoló, és ezt talán a szüleik is tudják, de a játék szeretete, a mozgásigény miatt is jó helyen vannak nálunk. A felnőtteknél mások a szempontok, és ez teljesen érthető.

Nem tolta magát előtérbe a háromszoros BL-győztes kapus           Fotó: Nagy Balázs

– Nemrég állt munkába Győrben az új szakmai stáb, Ulrik Kirkely váltotta Ambros Martínt. Mik az eddigi benyomások?
– Még nagyon az elején vagyunk, volt egy jól sikerült csapatépítőnk, kicsit fel is horzsolódott a talpam az egyik feladatnál, de már jól vagyok. Ami a kérdését illeti, én is kíváncsi vagyok, hogyan csiszolódunk össze, ugyanakkor mi, kapusok mindig is külön kasztot alkottunk a csapatban. Az időkéréskor is általában csak akkor kapcsolódtunk be a megbeszélésbe, ha az edző velünk is akart közölni valamit. Az edzőimmel és a kapusedzőimmel megtaláltam a közös hangot.

– Mit gondolt Martín búcsúnyilatkozatáról, hogy a Fradinak fújtak a játékvezetők a Győr ellen?
– Ezzel nem foglalkozom, ez az ő dolga, az ő véleménye. A második győri korszakában én játékosként már nem dolgoztam vele, 2020-ban befejeztem az aktív játékot.

A búcsú:

– Egy másik korábbi edzője, Danyi Gábor szerint Kiss Éva egy jelenség. Talán az a „baj” vele, hogy túl jó ember. Ez a kijelentés hogyan érinti?
– Én is jó embernek tartom magam. 

Soha nem voltam az a klasszikus sportoló, aki törtet előre, képes mindenkin átgázolni a céljai érdekében. Belőlem mindig hiányzott a gyilkos ösztön. Nem azért védtem, mert szerettem volna a világ legjobb csapatában védeni, és nem volt kifejezett célom az sem, hogy válogatott legyek. Játékként tekintettem a kézilabdára, amiben szerettem napról napra fejlődni, előre lépni, és ez talán sikerült is.

 Amit csinálok, azt mindig szeretem jól csinálni, de soha nem a hírnév volt a célom.

Danyi Gáborral is harmonikus volt a közös munka        Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

– Ez utóbbit nem tudta megúszni: zsinórban háromszor egy magyar kapus sem nyert Bajnokok Ligáját. Hogyan tudja kezelni, hogy talán a legtöbben a 2018-as döntő győzelmet érő védésével azonosítják?
– Elfogadtam, nem zavar. Tudtam, hogy fontos védéssel segítettem a csapatomat, de a győzelem nem csak rajtam múlt. Ez csapatmunka volt, gondoljon bele, a poszttársam, Kari Alvik Grimsbö védett a Final Fourban, én néha beugrottam, mint ahogy a Vardar ellen a végjátékra. Amikor egy kupacban ünnepelt a csapat az Arénában, akkor sem magamra gondoltam, hanem a csapatra és a sikerre. Ez volt a második győzelmem a Győrrel.

– Képzelje el, az egyik ismerősömnek Méhes Gábor híres kommentálása, diadalittas „Kivédte, kivédte” üvöltése volt akkoriban csengőhangja.
– Tényleg? Ez nagyon kedves. Egyébként néha megállítanak az utcán, és kérdezik, hogy én vagyok-e az a bizonyos Kiss Éva, aki akkor védett. Közös képet kérnek tőlem, ami természetesen jólesik, Bár néha nem tudom, hogyan reagáljak az adott helyzetben. Mindenesetre örülök, hogy sok embernek örömet szerezhettem.

Az a bizonyos védés            Fotó: MTI/Illyés Tibor

– A 2018-as BL-döntő után maga a miniszterelnök is megjegyezte egyszer, hogy ez a magyar lány miért nem véd többet. Orbán Viktor felvetése után öt évvel: miért nem kapott több lehetőséget? Nem volt hiányérzete a játékpercek miatt?
– Mindig becsületesen dolgoztam, készültem, és elfogadtam, hogy ha a poszttársaim jobb formában voltak, mint én. Ebből soha nem csináltam problémát, mi, kapusok egy külön csapatot alkotunk, és mindig segítjük egymást. Kicsit flúgosak vagyunk. Persze néha előfordult, hogy úgy éreztem, többet is védhettem volna. Ez akkor volt, amikor három kapus volt Győrben, az ETO keretében, de mindig igyekeztem a legtöbbet kihozni a nekem jutott játékpercekből.

– Említette, hogy flúgosak a kapusok. Mik voltak a „kattanásai”?
– Hirtelen belegondolva, nem is volt olyan sok. A pályafutásom kezdetén előfordult, hogy mindig ugyanazt a zenét hallgattam vagy megérintettem a kapu négy oldalát a kezdő sípszó előtt. Később ezt elhagytam. Egyébként semmi különleges, szeretem a rockzenét.

– Az öltözőkben ez nem mindig nyerő, ott inkább a diszkósláger fut.
– Igaz, de nem zavar. Annak idején Debrecenben előfordult, hogy mulatósra táncoltunk. Így ünnepeltünk. Szóval, nem vagyok én olyan nagyon flúgos: van egy-két tetoválásom, szeretek horgolni. Középiskolás koromban megbeszéltük a szüleimmel és a három testvéremmel, hogy karácsonykor nem verjük magunkat költségekbe, ezért mindenki „kézműves” ajándékkal lepte meg a másikat. Horgoltam sok mindent, újabban a kis lányomnak egy kis sapkát.

Győrben a kultúrák találkoztak egymással       Fotó: MTI/Krizsán Csaba

– Eszter születésének komoly sajtóvisszhangja volt: 2021-ben ő volt Győr első újszülöttje.
– Ezen én csodálkoztam a legjobban, mivel Eszti délután négykor jött világra. Hát, hol voltak akkor a többiek…? A kislányom azóta bearanyozza a mindennapjainkat. Hatalmas a mozgásigénye. Lehet, hogy sportolni fog? Én mindenesetre nem fogom erőltetni, de ha lesz hozzá kedve, rajtunk nem fog múlni, megadjuk neki a lehetőséget.

– Eszter anyukáját sem lökdösték a szülei az élsport felé?
– Egyáltalán nem. Nádudvaron nőttem fel, egyszer csak az egyik testnevelés órán a kézilabda került elő, engem állítottak a kapuba. Egyébként nem is akartam a mezőnyben játszani. Akkor még kicsit duci voltam, eszembe sem jutott, hogy a mezőnyben próbálkozzak. Kerti József, az általános iskolás tornatanárom mondta, hogy érdemes a kézilabdával foglalkoznom. Hozzáteszem, Nádudvaron komoly hagyományai vannak a sportágnak, innen származik, és a válogatottságig vitte Török Lajos, Hornyák Dóra és Péter, Nagy Kornél és Szathmári János is.

– Nádudvar után Debrecen következett.
– Kilenc évet töltöttem a klubnál. A középiskolás csapattal sorra nyertük a diákolimpiákat, és kézenfekvő volt, hogy maradjak a DVSC-nél. Közben leérettségiztem, jól ment a matek és a magyar is, felvételiztem pszichológia és pénzügy-számvitel szakra. Az első nem sikerült, a második igen. A sport mellett nappali tagozaton végeztem el az egyetemet.

– Hogy bírta?
– Egyszerűbb volt, mint a levelező. Hétvégén voltak a meccsek, tehát a levelező szóba sem jött. Viszont nem voltam egy tipikus nappali tagozatos diák, albérletben laktam, igyekeztem kimaradni a bulizós életből. Megszereztem a diplomát, de ma már nehezen tudom elképzelni, hogy egy helyben üljek és számoljak. Ez nem az én világom. És fel kellene frissíteni a tudásomat.

– Debrecen után egyik ágról szállt a másikra: sorrendben Veszprém, Siófok és Székesfehérvár következett a sorban. Szüksége volt a frissítésre?
– Nem így terveztem. Debrecenből szerettem volna külföldre igazolni, de az akkori menedzserem azt mondta, hogy ahhoz először is az kellene, hogy én legyek az első számú kapus. Triffa Ágnes viszont előttem állt a sorban. Veszprémbe igazoltam, minden rendben volt, sokat játszottam, bekerültem a válogatottba Az akkori kapustársammal a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, csak sajnos elfogyott a pénz. Végül nem mentem külföldre, de Siófokon és Székesfehérváron is jól éreztem magam. Majd a 2014-es hazai rendezésű Eb-n jól ment a védés a válogatottban, az ETO-nál Katrine Lunde szülési szabadságra ment, Jelena Grubisics megsérült, talán ekkor kerültem képbe Győrben.

– Egy álom beteljesülése volt a győri szerződés?
– Mint említettem, én a játék szeretetéért űztem ezt a sportágat. 

Nem fogalmaztam meg magamnak, hogy mindenképpen Győrben szeretnék védeni. Hozzáteszem, nagy előrelépés volt a világ egyik legjobb csapatába igazolni. Sorsfordító hatása is volt: Győrben ismertem meg a gyermekem édesapját. Mindkettőnknek van kutyája, ez is fontos kapocs köztünk. 

Nádudvaron a szülői házban mindig volt kutya, amikor Székesfehérváron védtem, mindig elmentem kutyamenhelyekre, de sem időm, sem megfelelő lakásom nem volt, hogy felneveljek egy állatot. Győrben családi házban élünk, Oszi és Ari is jól érzi magát velünk. A sors úgy hozta, hogy a húgom és a nővérem is Győrben él a családjával. Közelebb vagyunk egymáshoz, és néhány havonta haza látogatunk.

– A három BL-győzelem, a sikerek mellett mi tetszett leginkább Győrben?
– A tanulási vágy és a közösség. Hihetetlenül jó társaság volt a miénk. Mellesleg megjegyzem, nem hiszem, hogy csapatjátékokban összetartó közösség nélkül komoly sikert lehet elérni. Nálunk ez adva volt, kiváló játékosok és nagyszerű emberek voltak a keretben. Hatalmas élményként éltem meg, hogy különböző kézilabda-kultúrákból érkező, eltérő személyiségektől tanulhattam. A skandinávok nagyon sokat melóznak, nem véletlenül terjedt el róluk, hogy ők a konditeremben születtek. Hozzájuk képest a franciák lazábbak, játékosabbak. Eduarda Amorimmal és Jana Knedlíkovával a mai napig nagyon jóban vagyunk, és a többiekkel is remek a kapcsolat.

– Knedlíková párja a felvidéki Hlavaty Tamás, aki Martín első győri korszakában videóelemzőként dolgozott a szakmai stábban. Hlavaty a nyártól a legutóbbi három Bajnokok Ligája kiírás győztesénél, a Vipersnál vezetőedzőjeként dolgozik. Mi kell ahhoz, hogy 2019 után a Győr visszaüljön a trónra?
– A nálam okosabb, felkészültebb szakemberek hivatottak erre válaszolni. Mindenesetre nem árt egy jól sikerült Final Four, mert a szezon legfontosabb kérdései itt dőlnek el. Tudom, hogy a csapat mint ahogy mindig, jövőre is mindent megtesz majd a sikerért.

A 2012-es szerbiai Eb-n Karl Erik Böhn vezette a harmadik helyre a magyar válogatottat                                 Fotó: Nemzeti Sport/Mirkó István

– El tudja képzelni, hogy majd egyszer elmeséli a lányának vagy akár a mostani fiatal tanítványainak a pályafutása legszebb sikereit?
– Talán igen, de én sokkal inkább arra vagyok büszke, hogy a családom, a szeretteim elfogadnak. Úgy érzem, ez a kézilabdától független, mert nemcsak a sportolót, az olykor sikereket elért, híres sportolót látják bennem, hanem azt, aki valójában vagyok. Természetesen mindig örültem, amikor édesapám az én győri melegítőfelsőmet vette fel, jó volt őt így látni. A sportteljesítmények közül én nem a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőben bemutatott védést tenném az első helyre, hanem a 2012-es Európa-bajnokságon elért bronzérmet. Ez volt az első világversenyem, a 2014-ben elhunyt Karl-Erik Böhn volt akkor a szövetségi kapitány. Végtelenül jó ember volt, fantasztikusan ösztönzött, bátorított minket. Egy-egy meccs után kaptuk egy cd-t, amin láthattuk a legszebb megmozdulásainkat. Különös figyelmesség volt a részéről, hatalmas önbizalmat csepegtetett belénk. A 2018-as BL-döntő szerepelne a második helyen, de nem saját magamat állítanám a középpontba, azt emelném ki, hogy én is hozzátettem a magamét, de a csapat érte el az eredményt.

– És a csapatnak köszönhetően néha az egyént is díjazzák. Március 15. óta Kiss Éva Nádudvar díszpolgára.
– Erre is nagyon büszke vagyok. Köszönöm, hogy gondoltak rám. Megtiszteltetésnek veszem. 

Borítókép: Kiss Éva (Fotó: Nagy Balázs)

A 2018-as BL-döntő összefoglalója, Kiss Éva védésével: