Az angol Premier League-ben ezúttal nem láthattunk magyar futballistát. Szoboszlai Dominikról nem érkezett jó hír, még nem tudni, mikor térhet vissza a pályára, a Liverpool nélküle győzte le idegenben a Brentfordot, Kerkez Milos pedig a kispadról nézte végig, ahogy a Bournemouth 2-2-t játszott Newcsatle-ban. A másodosztályú Sunderland két meccset is játszott a múlt héten, de egyikre sem nevezte még új szerzeményét, a vakbélműtétje után lábadozó Callum Stylest. A topligás magyarok közül Yaakobisvili Antal csapata, a Girona hétfőn este lép pályára a spanyol élvonalban, a francia Le Havre pedig 3-0-ra kikapott a Lille vendégeként, Loic Nego a második félidőre állt be.
Ezúttal Dárdai Palkó és Bolla Bendegúz voltak a légió gólszerzői
A magyar légió néhány tagja érdekelt az újra felpezsdült nemzetközi porondon, és persze javában zajlanak már a bajnokságok is. A légióból Szoboszlai Dominik és Schäfer András sérült a válogatott kulcsemberei közül, ugyanakkor jó hír, hogy Dárdai Palkó és Bolla Bendegúz fontos gólt szerzett a maga csapatában, valamint annak is örülhetünk, hogy Gulácsi Péter visszaszerezte a helyét a lipcsei kapuban.

Büntetőt védett a magyar légiós
Cipruson Lang Ádám újra végigjátszotta az Omonia Nicosia meccsét, a csapata pedig 2-2-vel zárta a találkozót az Ahnasz stadionjában. A török Süper Ligben a Rizespor Mocsi Attilát végig a pályán tartva kapott ki a 3-1-re a vendég Fenerbahcétól. A horvát élvonalban Kleinheisler László a 71. percben állt be a Hajduk Splitbe, amely 2-0-ra győzte le idegenben a Rudes együttesét. A lengyel első osztályban a Raków a Piast Gliwizét fogadta és múlta felül 3-1-re Baráth Péter szolgálataira a 78. perctől igényt tartva, Eppel Márton pedig a 76. percben állt be a Warta Poznanba, amely 0-0-ra végzett a Ruch Chorzów otthonában. A svájci élvonalban a Lausanne Szalai Gáborral a védelmében verte meg 3-1-re az Yverdont, a Servette a Luganót fogadta, és hátrányból fordított a hajrában 2-1-re, Bolla Bendegúz a 61. percben állt be, és a 89. percben tizenegyesből ő szerezte a győztes gólt.

Több magyar légiós vitézkedik európai másodosztályú bajnokságokban. A holland Den Bosch kapuját ezúttal is Hegyi Krisztián védte, nem kapott gólt az AZ Alkmaar II ellen, még tizenegyest is védett. A belga Lommel Vancsa Zalánt végig bevetve hazai pályán kapott ki 1-0-ra az Oostendétől. Az olasz Serie B-ben a Parma a Pisát verte 3-2-re, a Spezia a Cittadellát 4-2-re, előbbiben Balogh Botond, utóbbiban Nagy Ádám játszotta végig a mérkőzést.
Végül hagyjuk el Európát: az ázsiai Bajnokok Ligájában a dél-koreai Ulszan Hyundai otthon 3-0-ra győzte le a japán Kofut a nyolcaddöntő első mérkőzésén, Ádám Martin a 76. perctől lehetett aktív részese a sikernek.
Borítókép: Dárdai Palkó szép gólja is kellett a Hertha újabb sikeréhez (Forrás: Herthabsc.com)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!