– Kicsit tartottam a Svájc elleni mérkőzéstől, mert túl nagynak éreztem a csapattal szemben támasztott elvárásokat – kezdte az értékelését Csank János mesteredző a Magyar Nemzetnek. – A tizennégy meccses veretlenségnek köszönhetően a vágyak elszálltak a valóságtól, ráadásul az ellenfél rossz sorozatból érkezett az Eb-re, és ez is csak táplálta a derűlátást.
– Most a szurkolókra vagy a játékosokra gondol?
– Elsősorban a szurkolókra, hiszen számukra semmi semmi sem lehetetlen, őket nem túlzottan érdeklik a realitások, és ez így is van rendjén. A válogatottról inkább azt gondoltam, hogy szép volt a hosszú veretlenségi sorozat, de józan ésszel mindenkinek látnia kellett, hogy ebben sokat köszönhettünk a szerencsefaktornak is, a fordulópontokból a legtöbbször jól jöttünk ki, de ez a futballban előbb-utóbb mindig megfordul, és most a svájciak ellen ez történt. Nem örülök neki, mert a válogatott eredményessége alapvetően meghatározza a magyar labdarúgásban uralkodó hangulatot.
Ott folytattuk, ahol Dublinban abbahagytuk
– Látott előjeleket a gyenge rajtra?
– Kétségtelen, hogy túl sok volt a sérülés, túl sokan kerültek a klubcsapataik margójára, és ez minket érzékenyen érint, mert kevés a topligás játékosunk, néhányuk kiesését a szövetségi kapitány nem tudja megfelelően pótolni. Nem tetszett már az írek elleni meccs sem, mert rendkívül gyenge csapat volt az ellenfél, mégis kikaptunk.
Azt hittem, utána helyrebillennek a játékosaink, de az Eb első meccsén ott folytattuk, ahol Dublinban abbahagytuk. Most az első gól szemlátomást megfogta a válogatottat, ami meglepő, hiszen az ellenfél egygólos vezetésénél nem szabad pánikba esni,
végig benne lehetsz a meccsben, hiszen az utolsó percben is egyenlíthetsz. Sok volt még hátra, nem kell kapkodni.
– Marco Rossi azt mondta, Svájc meglepett minket a felállásával, és az első félidőben hiába adott utasítást több játékosnak is, csak a szünetben tudott kellően reagálni. Tényleg ennyire kiszolgáltatott egy edző a mérkőzés hevében?
– Én ezt nemigen értem, mert olyan nincs, hogy az ellenfélből készülve csak egy lehetőséget veszek számításba, és ezzel nem akarom Marco Rossit bírálni. Ma már minden mérkőzésnek minden egyes másodpercét kielemeznek, mindent tudnak egymás csapatáról a szakmai stábok, ezért aztán muszáj tudni reagálni az ellenfél védekezésére és támadására, itt kezdődik a taktikai képzettség és felkészülés, és most a játékosokról is beszélek.
Kell lenniük olyan vezéregyéniségeknek, akik képesek reagálni a pályán az ellenfél húzásaira, és lerendezik ezt a társakkal is.
Számomra az a döbbenetes, hogy gyakran a védők többen voltak a tizenhatoson belül, mégis láthattunk őrizetlen csatárt vagy csatárokat, ezek komoly helyezkedési hibák, amelyeket el lehet kerülni. És még valami: egy órával a kezdés előtt nyilvános mindkét csapat összeállítása, még bőven van idő az abból várható taktikai elképzelésekre felkészülni.
– Csakhogy a magyar játékosok olyan egyéni hibákat követtek el, amelyek korábban nem jellemezték őket, és ezekre nem lehet taktikát építeni.
– Tudja, én a közvetítés elején azt mondtam magamnak, hogy nem tetszik a játékosaink arca a kivonulás előtt. Szalai Attila például nagyon feszültnek tűnt, és nem a szokásos elszántságról, a természetes magabiztosságról árulkodtak a tekintetek, a lazaságnak a nyomát sem éreztem. Ilyen vegyes lelki állapotban pedig könnyen jön a hiba.
