Ahogy korábban már a Magyar Nemzet beszámolt róla, a tavalyi világbajnokságon nemi tesztet bukó algériai bokszoló, Imane Khelif lesz a nők 66 kilogrammos negyeddöntőjében Hámori Luca ellenfele. Ezzel kapcsolatban megszólalt Kovács „Kokó” István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó is, aki személyesen is találkozott már Imane Helifel. Kovács István volt a nemzetközi bokszszövetség, az AIBA főtitkára, amikor Imane Khelif világbajnoki ezüstöt nyert Isztambulban, sőt a súlycsoport eredményhirdetésén ő volt az egyik díjátadó – írja a Mandiner.
A magyar sztárbokszoló, Kokó is reagált Hámori Luca nemi tesztet bukó ellenfelére
Kovács „Kokó” István szerint a kromoszómaproblémás nők indulása nemcsak igazságtalan, de veszélyes is a küzdősportokban.

Kokó arra a kérdésre, hogy miért engedték őt és sorstársait indulni a vb-n, így fogalmazott: „Azt tudni kell, ezeket a rendellenességeket nem lehet egy egyszerű doppingvizsgálattal kiszűrni. Mondtam is az asszisztensemnek azon a világbajnokságon, hogy van itt pár lány, aki nem nagyon néz ki annak, kizárt, hogy ezek tényleg nők legyenek.”
De csak alapos gyanú esetén van gendervizsgálat, ilyeneket mi akkor el is végeztettünk, és ennek lett az eredménye, hogy a tavalyi világbajnokságon már nem léphettek ringbe
– magyarázta a klasszis ökölvívó, aki egyúttal azt is megválaszolta, hogy ha a vb-n nem állhattak ringbe, akkor az olimpián miért bokszolhatnak:
„Erre az a válasz, hogy más előírások vannak az AIBA-nál, és mások a NOB-nál, ők megengedőbbek. Pedig ha látták volna, hogy azon az isztambuli vb-n hogyan bánt el a tajvani az amatőr női boksz egyik legnagyobb alakjával, Irma Estával…! És hadd tegyem hozzá, ha már Semenyáról szó esett: atlétikában a kromoszómaproblémás nők indulása csak igazságtalan, de
a küzdősportokban, így a bokszban igazságtalan és veszélyes is.”
További Sport híreink
Borítókép: Imane Khelif (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vinícius a távozás szélén? Az ő és Rodrygo szénája sem áll jól a Real Madridnál
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.

Ez nagy érvágás lehet a Barcának: Szaúd-Arábiába tart a klub kulcsfigurája
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.

A Lyont mégsem zárják ki a francia ligából, emiatt egy angol klubot „büntet” az UEFA
Ami az egyik csapatnál örömhír, a másiknál nem az.

Jota családja a játékosokkal tartott megemlékezést Liverpoolban, a klub fontos bejelentést tett
Továbbra is az emlékezéssel telnek a napok Liverpoolban, gyűlnek a virágok és a sálak az Anfield környékén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk