Amikor véget ér egy olimpia, a láng kialvását követően sokan döntenek úgy, hogy pályafutásukat sikerült megkoronázniuk, és a csúcson vagy legalábbis annak közelében vonulnak vissza. Szép számmal akadnak olyan világklasszisok, akik a francia fővárosban intettek búcsút az élsportnak. Vannak, akik sokszoros olimpiai bajnokként teszik ezt meg, míg mások a hőn áhított érmet megszerezve mondanak búcsút, illetve megint mások a csalódottságukban fordulnak inkább a civil élet felé.
Nézzük előbb az aranyérmeseket. A karrierje csúcspontján búcsúzott el az aktív versenyzéstől a 27 éves dél-afrikai Tatjana Smith, aki már Párizsba olimpiai bajnokként érkezett: mellúszó specialistaként Tokióban megnyerte a 200 méteres mellúszást, míg százon ezüstérmes lett. Párizsban ugyanezen két medált akasztották a nyakába, ám pontosan ugyanúgy mint Milák Kristóf esetében, a francia fővárosban a rövidebb távon lett aranyérmes, míg 200-on lett második. Tatjana Smith búcsúzóul még a záróceremónián vihette hazája zászlaját, majd elköszönt a nézőktől.
Az ausztrálok legeredményesebb olimpikonja, Emma McKeon minden színű éremből szerzett egyet Párizsban az úszó váltókkal, így összesen hat arannyal, három ezüsttel és öt bronzzal zárta pályafutását a nyári játékokon. – Határozottan hiányozni fog – mondta McKeon az olimpiai érzésről, majd hozzátette, hogy valószínűleg az edzésekkel és a versenyekkel is így érez majd, készen áll élete következő szakaszára.
A férfi asztaliteniszezőknél a kínai Ma Lung a férficsapattal már a hatodik olimpiai bajnoki címét ünnepelhette. A 14-szeres világbajnok a tokiói és a riói játékokon is duplázott, mivel egyéniben és a férfi csapattal is aranyérmes lett, Londonban pedig ugyancsak az utóbbi számban állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A 35 éves játékos a verseny után megerősítette, hogy a párizsi volt „az utolsó állomás” a karrierjében, és nagyon boldog, hogy ennyire jól sikerült.
A férfi tornasport utóbbi évtizedének egyik kiemelkedő alakjának, a brit Max Whitlocknak is ez volt az utolsó, egyben negyedik olimpiája, bár már a tokiói játékok után is elhatározta, hogy visszavonul. A lólengés kétszeres címvédője a szerenkénti döntőben és a csapattal egyaránt a negyedik helyen zárt Párizsban, azaz úgy intett búcsút az aktív pályafutásának, hogy nem sikerült éremmel lezárnia azt. Azért nem kell szégyenkeznie a 31 éves brit tornásznak, aki három arany- és három bronzérmet gyűjtött összesen az ötkarikás játékokon, háromszoros világbajnok és ötszörös vb-ezüstérmes, emellett az Európa-bajnokságokon négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet nyert, ezzel ő minden idők legeredményesebb brit tornásza.
A jamaicai közönségkedvenc atléta, Shelly-Ann Fraser-Pryce már tavaly ősszel bejelentette, hogy az utolsó olimpiájára készül, és bár a francia fővárosban meggyőző teljesítménnyel jutott a 100 méteres női síkfutás elődöntőjébe, ott végül sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Fraser-Pryce összesen nyolc érmet szerzett a nyári játékokon, ezek közül három arany, valamint tízszeres világbajnok, ötszörös vb-ezüstérmes és egyszeres vb-harmadik. A 37 esztendős sprinter a világbajnoki érmeket tekintve tavaly Budapesten még honfitársát, a sprinterlegenda Usain Boltot is felülmúlta 16. vb-medáljával.
Nem tudta zsinórban harmadszor is megnyerni a maratont
Az atlétikánál maradva, a történelem egyik legjobb maratoni futója, Eliud Kipchoge is elköszönt az élsporttól. A 39 éves kenyai futó 30 kilométer után feladta a versenyt Párizsban, így a táv kétszeres ötkarikás címvédője érem nélkül távozott Franciaországból, holott azzal a feltett szándékkal érkezett Párizsba, hogy az első atléta legyen, aki három egymást követő olimpián megnyeri a maratoni távot. Kipchoge húsz évvel ezelőtt, Athénban szerezte első olimpiai érmét, akkor 5000 méteren lett harmadik, majd Pekingben ugyanezen a távon ezüstérmes volt, mielőtt a maratonra váltott.
A labdás sportágakban is szép számmal akadtak visszavonuló legendák. A brazil női labdarúgás örökös gólkirálya, Marta az utolsó nemzetközi mérkőzésén lépett pályára szombaton az Egyesült Államok ellen a Parc des Princes-ben, ahol csapata egygólos vereséget szenvedett, így ezüstéremmel búcsúzott a nemzetközi porondtól. A 36 éves balátlövő Mikkel Hansen, a dánok egyik legjobb kézilabdázója Rióban aranyérmet ünnepelhetett, most pedig tokiói ezüstjét váltotta ismét aranyra vasárnap a németek elleni 39-26-os sikerrel. Válogatott szinten mindent megnyert a dán, míg klubszinten sosem sikerült a csúcsra érnie, hiszen sosem nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A golfozóknál az új-zélandi Lydia Ko a riói ezüst és a tokiói bronz után Párizsban az aranyat is begyűjtötte olimpiai éremkollekciójába, és bár még csak 27 éves, ez a győzelem az igazi „álombefejezés” volt a számára.
A kétszeres ötkarikás aranyérmes brit teniszező, Andy Murray olimpiai szereplését június közepén jelentette be hazája szövetsége. A 37 éves korábbi világelső Dan Evans oldalán a negyeddöntőig menetelt a férfi párosoknál, ott azonban két szettben alulmaradt az amerikai Taylor Fritz, Tommy Paul duóval szemben. A háromszoros GS-győztes Murray pályafutása során 46 tornát nyert egyesben, s 41 hétig vezette a világranglistát, amelyen 429 hétig jegyezték a legjobb öt között.
A Tokióban még az algériai Imane Helifet is legyőző Kellie Harrington történelmet írt azzal, hogy első ír női bokszolóként megvédte tokiói címét a 60 kilogrammos súlycsoportban. A 34 esztendős sportoló a döntő után bajnokként búcsúzott a szorítótól. Egy biztos, Kellie Harrington nem mindennapi sztárja a női ökölvívásnak. Kizárólag amatőrként hajlandó ringbe lépni, egy korábbi interjújában kijelentette, nem vonzza az, hogy a profik között pénzért bunyózzon. Most, hogy Párizsban sem talált legyőzőre. – Befejeztem! Bajnokként hagyom el a ringet, ahogy mindig is szerettem volna, nem pedig egy vesztes meccset követően. Boldog vagyok, hiszen mindent elértem, amit lehetett – mondta az apnews.com portálnak Harrington.
A magyar sportolók között is akadt olyan, aki Párizst követően elköszönt a válogatottól. Mikler Roland, aki a 24-20-as vereség dacára a meccs hőseként búcsúzott el a magyar kézilabda-válogatottól.
– Mindent megtettünk. Szomorú vagyok, mert nem sikerült továbbjutni, pedig meglehetett volna, mert a franciákon most sem éreztem az átütőerőt. A végén egy picit szerencsésebbek voltak. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ezt tiszta szívemből mondom, és arra, hogy kivehettem a részem az olimpiából. 2004-ben éppen a franciák ellen mutatkoztam be a válogatottban, benne volt, hogy ellenük lesz a történet vége – mondta Mikler, aki 247-szer szerepelt a nemzeti csapatban.
Varga Dénes még nem akarja kimondani, hogy a párizsi olimpia bronzmeccsével véget ért a pályafutása. A még Pekingben aranyérmes magyar vízilabdázó egyfelől azt mondja, hetek óta arról álmodozott, hogy a karrierje utolsó lövése egy győztes ötméteres lesz – ami nem adatott meg –, másfelől viszont még nem akarja bejelenteni, hogy az Egyesült Államok ellen elvesztett mérkőzéssel befejezte a pályafutását. Igaz, a 37 éves vízilabdázót a válogatottban biztosan nem láthatjuk már játszani.
– A Fradival abban maradtunk, hogy más magyar klubba biztosan nem igazolok. S persze már csak a győzelem hajt. Tehát lehet, hogy a következő idényben lesz még három mérkőzésem, egy a bajnoki döntőben, egy a kupadöntőben és egy a Bajnokok Ligája döntőjében… Egy kis ajtót nyitva hagyok, hátha valaki, egy mecénás lát még fantáziát abban, hogy egy kisebb ligában játsszak. Kimondani még nem akarom, hogy itt a vége – így visszakozott Varga Dénes, hozzátéve, az olimpia után biztosan nem áll le egyből, mert Amerikába utazik, ahol egy táborban vízilabdát oktat majd.
