Harapásokat érzékelt, valami megmozdult a kenuban

Öt érmet szereztek a magyar kenusok a milánói világbajnokságon, amelyen a hosszú ideje kevésbé eredményes szakág két olimpiai számban is sikert tudott felmutatni. Ifjabb Foltán László szövetségi kapitány úgy érzi, jó úton indultak el, de lépést kell tartaniuk az újításokkal is. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint a medáliák a versenyzők számára jó visszajelzések. Az egyaránt aranyérmes négyesek ugyan nem szerepelnek a programban az olimpián, ám elmondta, miért fontos több szempontból is nagy hangsúlyt helyezni rájuk. Foltán László az utánpótlással kapcsolatos kötelezettségekről is beszélt lapunknak adott helyzetelemzésében.

2025. 08. 27. 5:05
Foltán László
Ifjabb Foltán Lászlónak volt oka mosolyogni Milánóban Fotó: MKKSZ/Szalmás Péter Fotó: Peter Szalmas
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beállnak a sorba

A kenusok helyzetét nehezíti, hogy kevesebb számuk szerepel az olimpia programján, mint a világbajnokságon remeklő kajakosoknak. Éppen ezért Foltán Lászlóék igyekeznek tűzben tartani a versenyzőket, például a két aranyérmet, s velük perspektívát és sikerélményt hozó négyesek menedzselésével.

− Két ok miatt is különösen fontosak. A világraglista miatt, mivel azonos pontot kapunk egy nem olimpiai számban elért eredményért. Saját véleményem kapitányként és egykori versenyzőként, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség oda kell figyeljen azokra a versenyzőkre, akik nem olimpiai számokban versenyeznek. Egy fecske nem csinál nyarat, szükségünk van csapatra. 

A kenu négyesek nem szerepelnek az ötkarikás programban, mégis azok határozzák meg a válogatott erősségét.

Mind a lány, mind a fiú C4-es világbajnok lett, és ez bizonyítja: nagyon színvonalas a magyar kenu. Mindig az a kérdés, kikkel együtt térdelsz a hajóba és milyen a kohézió. Mik a lehetőségeid, más versenyszámod van-e, hogyan építed fel a felkészülésed? Én azt tapasztaltam, hogy mindenki harapott már az edzőtáborban is, mert győzni akart − világította meg a hátteret a jövőt is szem előtt tartó szakági vezető.

− Nekünk az a felelősségünk, hogy legyen magyar kenu 10-15 év múlva is, amikor már lehet, hogy nem is dolgozom itt. Akkor is eredményesnek kell lennie a szakágnak. Most a felnőttek mellett figyelnünk kell az ifjúsági és az U23-as korosztályra, hogy a megfelelő időben lőtávolon belülre kerüljenek, lehetőséget kapjanak. 

Azok a fiatal srácok, akik most már a felnőtt világbajnokságon bizonyították rátermettségüket, nem egyik évről a másikra jutottak el ide. 

Az utánpótlásunk is eredményes, meg kell teremtenünk nekik azt a légkört, amiben fejlődhetnek. Most láthatják, ha megnyeri valaki a hazai válogatót, mondjuk a Kollár Kristóf–Juhász István páros előtt, akkor a világ egyik legjobbját előzi meg. Vagy ha ezer méteren a szintén vb-3. Adolf Balázst felülmúlja egy fiatal, azonnal a világ élvonalához csatlakozhat, nem egy B vagy C döntős szintet ér el. Szükség van a példaképekre, ez generál egy központi fejlődést − nyilatkozta lapunknak a kenusok szövetségi kapitánya, ifjabb Foltán László.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.