Szoboszlai üzent a vereség után, felelőst is említ

Négy ponttal is állhatna a magyar labdarúgó-válogatott két forduló után a vb-selejtezőkön, de jelenleg csak egy áll a neve mellett, miután az írek és a portugálok ellen is a hajrában úszott el győzelem, illetve a döntetlen. A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik az Instagramon számolt be arról, ő hogy látta a két meccset.

2025. 09. 10. 17:23
Szoboszlai Dominik több pontban reménykedett az első két forduló után Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Írországban a 93. percig vezetett a magyar válogatott, ám a Sallai Roland kiállítása miatt emberhátrányban futballozó Rossi-csapat nem tudta kihúzni az utolsó pillanatokat, így 2-2-es döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezőket. Ezt követte kedden az F csoport nagyágyúja, a portugálok elleni csata a Puskás Arénában, ahol szintén a mieink szereztek vezetést, de a második félidő elején fordítottak a vendégek. Varga Barnabás a 84. percben fejelt gólja pontot érhetett volna, ám Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos nem értették meg egymást, előbbi passzára lecsaptak a portugálok, és Joao Cancelo bevitte a végső döfést, ezzel 3-2-re nyert a Nemzetek Ligája győztese.

Szoboszlai Dominik (10-es mezben) és a magyar válogatott helytállt Portugália ellen, ám ez nem ért pontot
Szoboszlai Dominik (10-es mezben) és a magyar válogatott helytállt Portugália ellen, ám ez nem ért pontot Fotó: Mirkó István

Szoboszlai Dominik vállalta a felelősséget

Tehát négy pont helyett eddig csak egyet szerzett a magyar válogatott, amely ezzel a harmadik helyen áll a hatpontos Portugália és az íreket meglepetésre legyőző, hárompontos örmények mögött, míg az északiaknak szintén egy pontjuk van. Szoboszlai szerint ennél jobb helyezés is megillethetné a mieinket:

„Érzelmekkel teli két meccsen vagyunk túl, és úgy érzem, több volt ebben, mint az egy pont. Ebben nekem is megvan a felelősségem, azonban az elejétől a végéig csapatként akartunk, küzdöttünk és erre tudunk majd építeni a következő mérkőzéseken. Köszönjük az elképesztő szurkolást, októberben újra jövünk!” – írta az Instagram-oldalán a válogatott csapatkapitánya.

A folytatásban

  • október 11-én az örmények látogatnak Budapestre,
  • október 14-én a lisszaboni túra következik,
  • november 13-án Jerevánban lép pályára,
  • november 16-án pedig a Puskás Arénában, az írek ellen zárja a vb-selejtezőket a magyar válogatott.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.