A nyáron kinevezett Carlo Ancelotti hetedik mérkőzésére készül a brazil válogatott szövetségi kapitányaként, szombaton Londonban Szenegállal vív felkészülési meccset a Selecao. A Real Madridnál négy év után leváltott edző több egykori játékosát is meghívta a világbajnokságra már kijutott brazilok keretébe. Endrick jelenti a kivételt, aki a királyi gárdában nem kap játéklehetőséget Xabi Alonsótól ebben az idényben, ezért Lyonba tart, ahol a tavaszi szezonban majd kölcsönben szerepelhet.

– Ő egy rendkívül fontos játékos, a brazil futball egy nagy tehetsége. Figyelemmel követjük a teljesítményét – fogalmazott Ancelotti. – Nem igaz, miszerint azt mondtam, hogy el kell hagynia a Real Madridot ahhoz, hogy a világbajnokságon részt vegyen. Ez a Real Madrid és a játékos közötti ügy. Endricknek a klubbal kell egyeztetnie, és a lehető legjobb döntést kell meghoznia a saját és a Real Madrid szempontjából is. Sosem adnék tanácsot a Real Madridnak abban, mit kezdjen egy játékosával. A klubnál tudják, mit kell tenni.
Vinícius Júnior és Xabi Alonso vitája
Vinícius Júniort is meghívta a brazil szövetségi kapitány. A 25 éves szélső mostanában a jó játék helyett/mellett azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy összekapott a Real Madrid nyáron kinevezett edzőjével, Xabi Alonsóval. Vinícius a Barcelona 2-1-es legyőzése idején pörölt a baszk trénerrel, amiért le merte őt cserélni.
Egyszerűen hibázott aznap. Meg kell értenie az új helyzetét a Real Madridnál, fontosabb a szerepe az öltözőben, mint korábban. Hibázott, bocsánatot kért, és tanulnia kell belőle. Az edzőnek joga van a változtatáshoz, ha így javíthat a csapaton
– szögezte le Ancelotti, aki arra is kitért, milyen hatással volt Viníciusra, hogy a várakozások ellenére tavaly nem kapta meg az Aranylabdát. Egyes vélemények szerint ezért esett vissza a brazil szélső teljesítménye. –Lehet, hogy egy kicsit hatott rá, de most Vini közel van a legjobb formájához. Erős jellem, nem rágódik sokat a hibáin vagy a kritikán. Gyorsan továbblép. Biztos vagyok benne, hogy a világbajnokságra csúcsformában fog megérkezni.


















