Az Abu-dzabi Nagydíj és a teljes 2025-ös Forma–1-idény az 58 körös futammal vasárnap zárult. Lando Norris (McLaren) előnye a verseny előtt 12 pont volt Max Verstappen (Red Bull) és 16 pont volt Oscar Piastri (McLaren) előtt az összetett élén, így mindhárom pilóta esélyes volt még a világbajnoki címre – ilyen szezonzáróra 2010 óta nem volt példa. A szombati időmérő izgalmas futamot vetített előre, hiszen Verstappen indult a pole pozícióból Norris és Piastri elől.

Norris volt a nagy esélyes
A McLaren britje 408 ponttal állt az élen. Ez volt három a lehetséges forgatókönyvek közül:
- Norris mindenképp megnyeri első világbajnoki címét, ha dobogós helyen fut be az Abu-dzabi Nagydíjon,
- Verstappen úgy győz ötödször, ha őt intik le elsőként, miközben Norris nem végez a negyediknél jobb helyen, Piastri helyezése ebben az esetben nem számít,
- Piastri első vb-címéhez az ő sikere mellett az kell, hogy Norris legjobb esetben is csak hatodik legyen, Verstappen végeredményétől függetlenül.
Verstappen maradt az élen, Piastri előzött
Verstappen jól jött el a rajtnál, majd gyorsan meglépett, két másodpercre elhúzott a McLarenektől. Norris csak rövid ideig tudta megőrizni a helyét, az élmezőnyből egyedüliként a kemény keveréket választó Piastri az indulástól kedve támadta őt, és még az első körben dűlőre vitte a dolgot, agresszíven, a külső ívről megelőzte a csapattársát. Norris talán kissé óvatos volt, neki a harmadik hely is elég lenne a végső győzelemhez. Igen ám, csakhogy a negyedik körre már a rajtnál egy helyet nyerő Charles Leclerc megérkezett a nyakára.
A Ferrari-pilóta George Russellt rajtolta le, aki mellett Fernando Alonso is elment.
Leclerc az első tíz körben egy másodpercen belül maradt Norris mögött, de megtámadni nem tudta. Verstappen őrizte az előnyét az élen, Piastri is bő két másodperccel autózott Norris előtt.
A mezőny második fele nagyon korán megkezdte a kerékcseréket, az élmezőnyből Russell jött ki először a 14. körben. Közben a közepes keveréket használó pilóták kissé belassultak, Piastri közeledett Verstappen felé. Norrisnál is gyorsabb volt, aki azt az utasítást kapta, hogy hagyja le Leclerc-t a kerékcsere előtt. Amire a vártnál hamarabb került sor, a 16. körben, egyszerre jött ki a Norris, Leclerc, Alonso trió. Leclerc Russell elé jött vissza, azonnal csatázni kezdtek, Norris velük szemben nyert néhány másodpercet a bokszban, viszont forgalomba került, öt autóból álló vonat sorakozott fel előtte. A brit remekült haladt, négyükön gyorsan átment, dupla előzést is bemutatott a bajnokaspiráns. Leclerc és Russell is követte a példáját. Verstappen és Piastri közben egy kiállásnyi előnyt autózott ki, előbbi 2,4 másodperccel vezetett az ausztrál előtt a 22. körben.
A Red Bullnál abban reménykedtek, hogy a vonatba tartozó pilótájuk, Cunoda Juki útját állja majd Norrisnak. Ez nem sikerült a japánnak, a McLaren gyorsan levadászta, igaz, Norris négy kerékkel elhagyta a pályát az előzés közben, vizsgálták az esetet, büntetés volt neki kilátásban. Illetve Cunodának is, aki leszorította őt a pályáról.
Verstappen a 24. körben cserélt, 19 másodperccel Piastri mögé, 5 másodperccel Norris elé jött vissza. A brit pilóta megúszta a büntetést, Cunoda öt másodpercet kapott. Norris leszakította magáról Leclerc-t, biztonságban volt a harmadik helye és ezzel együtt a vb-címe. Verstappen villámtempóban csökkentette a hátrányát Piastrival szemben, a 40. körre utol is érte. Leclerc ebben a körben kihajtott a bokszba, Norris is kijött a következőben, amikor Verstappen megelőzte Piastrit. Az ausztrál a 42. körben cserélt először.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!