Szoboszlairól lecsúszott az angol sztárklub, most Tóth Alexet nézték ki maguknak

A Fradi húszéves magyarját, Tóth Alexet újabb két Premier League-klubbal boronálták össze. Korábban a Liverpool érdeklődéséről lehetett olvasni Tóth Alex kapcsán, a mostani két együttes viszont már nem ennyire földtől elrugaszkodott. Az egyik ráadásul korábban Szoboszlai Dominikot is figyelte.

2025. 12. 02. 18:40
Szoboszlai Dominik és Tóth Alex hamarosan a Premier League-ben nézhet farkasszemet
Szoboszlai Dominik és Tóth Alex hamarosan a Premier League-ben nézhet farkasszemet Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Brighton elnöke, Tody Bloom 2009-ben vásárolta meg a klubot – ekkor a csapat még a harmadosztályban volt. Bloom a sportfogadásból gazdagodott meg, az ott használt adatvezérelt, tényalapú döntéseit a futball világába is átültette. A Brighton játékoskiválasztásainál az adatok már a 2010-es évek elején fontosak voltak, amikor még szinte minden csapat kinevette őket emiatt. Mára viszont már pont fordítva van, aki kimarad ebből, az hatalmas hátrányban van a riválisaival szemben. 

A Brighton sok játékosnak ugródeszka volt, gondoljunk csak a liverpooli Alexis Mac Allisterre vagy a Chelsea-be igazoló Moisés Caicedóra – utóbbit ráadásul 116 millió euróért adták el. Az pedig csak jó hír lehet, ha ilyen klub radarján is ott szerepel Tóth Alex.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.