Pinezits Máté, az MTK vezetőedzője a vereség után elmondta, tudja, hogy hátra is figyelniük kell, de ők előre is szeretnének tekinteni – annak ellenére is, hogy a következő négy fordulóban többek között a DVSC-vel, az ETO-val és a Pakssal is megmérkőznek.
– Eddig is tekintettünk előrefelé és hátrafelé is. Az érkezésem után már szó volt róla, hogy ebben a fél évben egy picit a gondolkodást, a felfogást próbáljuk meg megváltoztatni, vagy egy picit finomítani rajta. Ebben benne van, hogy az elején lesznek olyan mérkőzések, amelyek elmennek. Hozzáteszem, igazából csak a Kazincbarcika elleni hazai vereség három pontja hiányzik, az a játék alapján egy megérdemelt győzelem lehetett volna.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!