Varga Barnabás az FTC után az AEK csapatában a nemzetközi porondon
Ami az Európa-ligában a Ferencváros csapatát illeti, távozott Varga Barnabás (AEK Athén) és Tóth Alex (Bournemouth), ugyanakkor négyen érkeztek: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich), Elton Acolatse (holland–ghánai, Diósgyőr), Marius Corbu (magyar–román, APOEL), Franko Kovacevic (horvát, NK Celje) – Robbie Keane vezetőedzőnek ezt kell figyelembe vennie a kerete kijelölésekor. A zöld-fehérek a 16 közé jutásért a bolgár Ludogorec ellen játszanak, február 19-én idegenben, február 26-án pedig a Groupama Arénában.
A Fraditól az év elején távozott Varga Barnabás gyorsan beilleszkedett az AEK Athén csapatába, az első gólját az Olimpiakosz elleni csúcsrangadón (1-1) szerezte meg múlt vasárnap hazai pályán, és hátborzongató volt, ahogy az AEK szurkolói ünnepelték. Az AEK a Konferencialiga alapszakaszában a harmadik helyen végzett, így már ott van a nyolcaddöntőben. Az ellenfele a holland AZ és az örmény Noah, vagy a szlovén Celje és a koszovói Drita párharcának győztese lesz március 12-én és 19-én. A Konferencialigában az utolsó, 24. helyen továbbjutott a cseh Sigma Olomouc is, ahova január közepén igazolt Baráth Péter a lengyel Raków Czestochowától. A csehek a 16 közé jutásért a svájci Lausanne-Sport ellen játszanak február 19-én és 26-án.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!