Felülvizsgálatra szorul a Fővárosi Közgyűlés nyáron meghozott határozata, amely szerint Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről neveznének el egy XIII. kerületi sétányt – közölte Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a közgyűlés szerdai ülésén.
A sétány elnevezéséről döntő közgyűlést nem zavarta, hogy törvény mondja ki: nem viselheti közterület olyan személy nevét, aki önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Korábban a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásban rögzítette, hogy Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.
(Na és? – mondaná a néhai pufajkás.)
Az ikonhiányban szenvedő ellenzéket nyilván az motiválta, hogy utoljára Horn Gyula volt képes egy karámban tartani a baloldalt. Meg a mítosz, hogy ugye ő, Horn Gyula nyitotta meg a nyugati határt annak idején. Ehhez képest még a nyitás szándékát sem ő, hanem Németh Miklós akkori kormányfő terjesztette elő Mihail Gorbacsovnál, majd tájékoztatta erről Helmut Kohl kancellárt.
Horn úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió stúdiójába. Ellopta a show-t. Németországban egyként a mai napig Németh Miklóst tekintik a határnyitás hősének, dacára annak, hogy a kerítésátvágásnál már Horn fotóztatta magát a sajtóban – pedig ő csak a harapófogót tartotta. Németh Miklós viszont a hátát.
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnök szobra (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.

Egy kéretlen prókátor
Eörsi egyetért azzal az elvadult, durván személyeskedő, a diplomáciában szokatlan ukrán stílussal is, ahogyan Zelenszkijék beszélnek hazánkról.

A háromszoros Szabó
Abban azért nem vagyok biztos, hogy Magyar Péter is lelkesedni fog hősünk ambiciózus vágyáért.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.

Egy kéretlen prókátor
Eörsi egyetért azzal az elvadult, durván személyeskedő, a diplomáciában szokatlan ukrán stílussal is, ahogyan Zelenszkijék beszélnek hazánkról.

A háromszoros Szabó
Abban azért nem vagyok biztos, hogy Magyar Péter is lelkesedni fog hősünk ambiciózus vágyáért.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!