Már csak a történelmi hangulat kedvéért is rendszeresen elolvasom Gusztos István írásait. A Rákosi-kort idéző Hírklikk-cikkek visszaröpítik az embert az ötvenes évekbe, amikor feldúlt munkáslevelezők beküldött dolgozatai alapján szerkesztették a politikai lapokat. Gusztosok cikkeiben öltött testet a munkásosztály hangja.
Emberünk is egy ilyen itt felejtett figura, munkásszülők parasztgyereke. Mély meggyőződése, hogy a nép nevében leplezi le a közöttünk bujkáló burzsoá elhajlókat. „Mindig is azt gondoltam – írja –, hogy a Fidesz »nagy korszaka« a párt (szélső)jobbra fordulásával kezdődött. […] Régóta mindennapos dolog, hogy a pártállam központi lapjában és csatolmányaiban szélsőjobboldali, nyilas gondolatvilágú írások jelennek meg.” Emberünk szerint Orbán Viktor csapata a magyar történelem legrosszabb tradícióit használja föl: „Befogadták a csurkista, nyilas eszmeiséget.” A MIÉP hirdette meg a nemzetépítő állam programját, a megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni jelszóhármast, a magyar kormány pedig ma ezt képviseli. Van mersze ezt képviselni!
Mint a folytatásból kiderül, Gusztos István egy Magyar Nemzet-cikktől – a Csurka Istvánt idéző Ágoston Balázs kiváló írásától – kapkodja a levegőt. Talán ettől a korszakos passzustól: „Amíg egy törpe kisebbség el tudja hitetni az egész társadalommal, hogy csak az ő igazsága az igazság, és minden, ami az ő körén kívülről jön, elvetendő […], addig nincs kilátás arra, hogy a magyarság nagy népi tömegei jól érezzék magukat a saját hazájukban. Ébresztő, magyarság! Megint félrevezetnek! […] Ez már a Kun Bélák időszaka, még akkor is, ha Lenint szidják az új Lenin-fiúk.” Stimmel.
