Mindnyájunkban lakozik egy kis katasztrófaturista, hajlam a szörnyülködésre. Megnézünk riasztó felvételeket, meghallgatunk rémtörténeteket, elolvassuk a kétségbeejtő figurák agymenéseit, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy ez nem tesz jót a harmóniánknak. Én például elolvastam Havas Henrik legfrissebb Facebook-kirohanását (sőt most írok is róla), holott lett volna jobb dolgom.
Azt írja a „Tanár úr”, hogy nem ért egyet Máté Csaba Fradi-futballedző kirúgásával, és ezt ő, az Újpest-drukker mondja, aki a Fóti úton született. („Kissrácként a Megyeri úton passzolgatott velem Szusza Ferenc.”) A drukkereknek is üzen a sokoldalú exriporter: „Szégyelljék magukat! Kinn voltam Novák Dezső búcsúmeccsén, maguk kifütyülték, ordenáré módon szidták. Újpest-drukkerként kimentem az Albert Flórián búcsúmeccsére, hát én szégyelltem magam.” Az emlékzuhatag itt még nem ér véget: „Mivel nem tudta a Fradi megszerezni a világsztár Bene Ferit, a Népstadion Keleti pályaudvar felőli oldala undorító módon üvöltötte: Bunkó Bene!” (Hogy ez hogyan jön ide, nem tudni, kétkezi olvasónak gőze nincs, mit akar ebből – az egóján kívül – kihozni a szerző.)
Tanár úr osztályoz is: „A fekete seregnek üzenem: nem csak maguk bunkók, de a szüleik is!” (Azért kíváncsi leszek a fekete sereg válaszára…) Természetesen Orbán Viktor is megkapja a magáét.
„Miniszterelnök urunk, aki gyerekkora óta Újpest-drukker, Törőcsik-imádó, képes volt elmenni az ősellenség pályáját felavatni.”
Mondom, összefüggéseket ne keressünk a szemüvegrágcsáló ápolt eszmefuttatásában. Az epeömlésnél nincs logika.
Borítókép: Havas Henrik (Fotó: Nemzeti Sport)
További Tollhegyen híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.

Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

„Majmolják az ördögöt”
MÉLYSZÁNTÁS – Magyar Péter személyében ölt testet a lumpenproletariátus emberideálja.

Márai trükkje
Márai Sándor Naplóit megszállottan olvasom. Az a rendkívüli és különös ezekben vibráló bejegyzésekben, ahogyan mozgósítani képesek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.

Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!