Pár napra rá, hogy az ukrán hadsereg sokadszorra célzottan bombázta a Magyarországra vezető Barátság kőolajvezetéket, a Momentum bukott elnöke, Gelencsér Ferenc szívélyes, baráti látogatást tett Kijevben, hogy szimpátiájáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij elnököt. Nem kacsa. A magát államférfiként aposztrofáló csörgősipkás ember utóbb közösségi oldalán számolt be vizitjéről: „Zelenszkij tudja, hogy a magyar emberek nem egyenlők a magyar kormánnyal. Tisztában van vele, hogy sokan közülünk nem fordítják el a fejüket.” Gelencsér azon kesereg, hogy Orbán Viktor kormánya „cinikusan szemléli” az eseményeket, politikai tőkét kovácsol belőlük, miközben nem tesz eleget sem az általa hirdetett keresztényi elveknek, sem a szomszédság minimumának, sem annak, amit a szövetségi rendszerünk elvárna tőle. „Három és fél éve nézzük, ahogy a magyar kormány elárul mindent, ami mellett a magyarok letették a voksukat 1989 óta.”
Az nem derül ki a beszámolóból, hogy milyen minőségben mószerolja a magyar kormányt az országunkat fenyegető, zsaroló az ukrán elnöknél ez a leszázalékolt „államférfi”. A magyar emberek nevében aligha. Mi ugyanis a háború kezdete óta fogadjuk, ellátjuk, segítjük az Ukrajnából érkező menekülteket, sőt energiával is támogatjuk azt az országot, amelynek elnöke „hálából” övön aluli, gyalázatos eszközökkel próbálja megbuktatni Magyarország törvényes kormányát.
Gelencsér kijevi parádézása szépen illeszkedik a Momentum emlékezetes olimpiafúrásához, uniós képviselő asszonyainak cikluson át tartó hazaárulásához.
Vajon az agyonvert Sebestyén József ügyéről érdeklődött-e Gelencsér Ferenc? Költői kérdés.