A Brüsszelben időző Karácsony Gergely arról beszélt minap a EuroNewsnak: Magyarország elsőrangú nemzeti érdeke, hogy támogassa Ukrajna európai uniós csatlakozását. Budapest frontembere úgy látja, Ukrajna uniós tagsága óriási lehetőség lenne az európai gazdaság számára, és Magyarországnak is érdeke, hogy támogassa a folyamatot. – Én nem látok semmilyen ellenérvet ezzel kapcsolatban – magyarázta a külpolitikához is értő univerzális ember.

Vajon tudta-e a budapesti választó, aki annak idején rá adta a voksát, hogy Karigeri nem csupán biciklisáv-festészetben, méhlegelő- és rovarhotel-alapításban, rakpart- és hídlezárásban profi – a nemzetközi politika is a kisujjában van? Csakhogy az a helyzet, hogy a Karácsony zsenijéről szóló beszámolókat elejétől fogva elnyomta a kákán is csomót kereső kormánypárti kórus. A sokoldalú városvezető kritikusai leragadtak a piszlicsáré apróságoknál: hová lett Tarlós István kétszázmilliárdos hozománya, mi szükség van negyvenvalahány ingyenélő szakértőre (milliós fizetésekért), hol vannak a nagy garral beígért fejlesztések, mi szükség volt a rákosrendezői szeméttelepre (ötvenmilliárdért) stb.

Csoda-e, hogy az agyonmószerolt főpolgármester ezek után csődbe kormányozta a reá bízott metropoliszt, és most hitelből kénytelen várost vezetni, költségvetést tervezni? Jellemző, milyen kíméletlen javaslatokkal állnak elő kritikusai a közösségi oldalakon: „Kiléphetnél már végre a Városháza valamelyik ablakán!”, „Ideje lenne beledőlnöd valamelyik szivárványos zászló lándzsarúdjába, te szellemi hajléktalan!” stb.

Karácsonyt nem érti meg a jelenkor.