F-16: egy harci sólyom, ami történelmet írt a katonai repülésben

Az F-16 a vietnámi háborúban lezajlott légi csaták tapasztalataiból kiérlelt és a vadászgépek taktikai alkalmazásával kapcsolatos új katonai doktrína jegyében született meg.

Az F-16 "Fighting Falcon" kategóriájának egyik legsokoldalúbb harci gépe    Fotó: Wikimedia Commons/HTML

F-16: az új repülési doktrínának köszönhette a megszületését

Az 1960-as évekre alapvetően megváltoztak az elfogóvadászokkal szembeni követelmények. Amíg a második világháborúban és az azt követő néhány évben még a közelharcra való minél nagyobb alkalmasság számított egy élvonalbeli vadászgép elsődleges erényének, addig az 1950-es években -a harcászati rakéták szerepének ugrásszerű felértékelődésével- már a szuperszonikus sebesség és a célpontok nagy távolságból való leküzdési képessége vált a legfőbb szemponttá. 

E doktrína a vadászgépek közötti közelharcot, mint "idejétmúlt" harcmodort teljesen figyelmen kívül hagyta 

a 60-as évek elején hadrendbe állt típusokkal szemben támasztott követelmények megfogalmazásánál. 

Az F-4 Phantom első szériáit nem szerelték fel fedélzeti gépágyúval, mivel idejétmúltnak gondolták a légi közelharcot    Fotó: U.S. Navy

Ennek jegyében a kor legkorszerűbb szuperszonikus és nagy fegyverterhelésű amerikai típusa, a McDonell Douglas F-4 Phantom II első szériáiból elhagyták a beépített gépágyúkat, mondván, hogy a nagy hatótávolságú légiharc-rakéták korában nincs már szükség ilyen "ósdi" és csak felesleges súlytöbbletet jelentő fegyverekre. A vietnámi háborúban bevetett és fordulóharcra kiválóan alkalmas, beépített fedélzeti ágyúkkal rendelkező ellenséges szovjet gyártmányú típusok, mint a MiG-17, valamint a MiG-21 éppen ezért keserves meglepetést okoztak a közelharcra kényszerített Phantomoknak, amelyek jóval nehezebbek és nagyobbak voltak a szovjet típusoknál, ráadásul nem rendelkeztek fedélzeti gépágyúkkal, a levegő-levegő rakétáiknak pedig a közeli fordulóharcokban nem sok hasznát vették. 

Észak-vietnámi MiG-21 szuperszonikus elfogóvadász   Fotó: U.S. Air Force

E tapasztalatokból okulva a vietnámi háború után szolgálatba állított új amerikai típusoknál ismét fontos követelménnyé vált a kiváló manőverezőképesség és a rendkívül jó tömeg-tolóerőarány.

Nyilvános pályázat eredményeként kapta meg a "Harci Sólyom" nevet

A negyedik generációs egy hajtóműves és több funkciós szuperszonikus F-16 vadászbombázót a General Dynamics eredetileg könnyű nappali vadászgépként fejlesztette ki. Az 1960-as évek végén az Egyesült Államok légi erejének (U.S. Air Force) új koncepciója szerint az összes addigi vadász és vadászbombázó harci gépüket két típussal, egy nehéz vadászrepülőgéppel, illetve egy könnyűvadásszal akarták felváltani. Előbbi projekt az F-X program kódnevet kapta és ennek eredményeként állt hadrendbe a rendkívül sokoldalú McDonell Douglas-Boeing F-15 "Eagle", utóbbinak, az ADF (Advanced Day Fighter, Fejlett nappali Vadász) programnak pedig az F-16 lett az egyik "végterméke". 

A McDonell Douglas-Boeing F-15 "Eagle mellé az amerikai légerő parancsnoksága nem akart egy második vadászt is   Fotó: Airman 1st Class Matthew Seefeld/U.S. Air Force

Az F-16 hivatalos neve, a "Fighting Falcon" volt az első olyan típusnév az amerikai légierő történetében, amit pályázat útján kapott meg az új konstrukció. 

A számos beérkezett javaslat közül a légierő bírálóbizottsága Joseph A. Kurdell őrmester pályázatát minősítette a legtalálóbbnak, 

ezért lett "Harci Sólyom" az F-16 elnevezése. Noha az F-X és az ADF program két alaptípusát egyszerre akarták kifejleszteni, de miután az amerikai katonai hírszerzés megneszelte, hogy a szovjetek a saját korában egyedülálló képességekkel rendelkező, több mint háromszoros hangsebességgel repülő új magassági elfogóvadászukkal, a Mikojan-Gurijevics MiG-25 "Foxbat" szuperszonikus harci géppel már a tesztrepüléseiket végezik, úgy döntöttek, hogy az ennek ellenfeléül szánt F-15 fejlesztését felgyorsítják, az ADF programot pedig ideiglenesen felfüggesztik.

A hihetetlen sebességgel és magasságban repülő szovjet elfogóvadász, a MiG-25 Foxbat   Fotó:  Alex Beltyukov / Wikimedia Commons

 Az F-15 ugyan minden szempontból megfelelt a vietnámi háború tapasztalatai alapján megfogalmazott új követelményeknek, de akadt egy komoly hátulütője: még bonyolultabb lett mint az F-4 Phantom, és a bekerülési, valamint az üzemeltetési költségei is sokkal magasabbak voltak, ami miatt több szakértő lobbizni kezdett egy olcsóbb és könnyebb vadászgép rendszerbe állításáért. Noha a U. S. Air Force nem akart az F-15 mellé még egy másik vadászt is szolgálatba állítani, de a Pentagon közbenjárására a Kongresszus arra utasította a légierő parancsnokságát, hogy az időközben ACF-re (Air Combat Fighter, Légiharc-vadászra) átnevezett program prototípusai közül válassza ki a számára legmegfelelőbb gépet. A két versenyben maradt konstrukció, a Northrop YF-17 kódjelű kéthajtóműves konzervatívabb modellje, valamint az YF-16, a General Dynamics teljesen új, sőt forradalmi megoldásokat tartalmazó harci gépe közül ez utóbbira esett a hadsereg választása. 

Az YF–16  az YF–17 prototípusok    Fotó: R.L. House / Wikimedia Commons

Az első F-16 1975-ben készült el, az F-16/A típus pedig 1978 augusztusában állt hadrendi szolgálatba az Egyesült Államok légi erejénél.(A Northrop sem járt rosszul, mert  az egyhajtóműves gépektől ódzkodó haditengerészetnek megtetszett az YE-17, ami később F/A-18 "Hornet" néven hajófedélzeti harcászati-elfogóvadászként, illetve vadászbombázóként állt szolgálatba a U. S. Navy-nél.)

Forradalmi technikai újításokkal írta be nevét a katonai repülés történetébe

Az F-16-ost egy olyan sokféle célra használható költséghatékony, ám minden szempontból a legmodernebb technológiával felszerelt "igáslónak" tervezték, amit az Egyesült Államokkal szövetséges országok számára is exportálhatnak. Az elődeihez képest jóval olcsóbb és egyszerűbben üzemeltethető gép ugyanakkor sokkal nagyobb teljesítményre képes a rendkívül fejlett aerodinamikája és avionikája miatt.

Az F-16 rendkívül sokoldalú több funkciós harci gép   Fotó: U.S. Air Force photo by Master Sgt. Don Taggart

A gép sárkányszerkezete és félszárny kialakítása egészen egyedülálló aerodinamikai tulajdonságokat biztosít az F-16 számára. A gép lényegét tekintve egy levágott szárnyvégű és a törzsátmenetnél erősen nyilazott deltaszárnyat kapott: legnagyobbrészt ennek köszönheti az elképesztő manőverezőképességét is. Az ilyen kialakítású szárnyaknál amikor nagy az állásszög, a belépőél mentén egy olyan légörvénysor keletkezik, ami a szárny felett megrekedve úgy viselkedik, mintha a félszárny része lenne. 

Ez pedig még igen nagy állásszög esetén is megakadályozza azt, hogy a gép átessen. 

Az F-16 megnyújtott törzs-szárny átmenete felerősíti ezeket a hasznos légörvényeket, plusz aerodinamikai felhajtóerőt biztosítva a harci gépnek. A Sólyomnak rendkívül fejlett az avionikája is. Ez volt a világ első olyan katonai gépe, amely teljesen számítógépes vezérlést, úgynevezett fly-by-wire irányítórendszert kapott.

Az F-16 digitalizált  pilótafülkéje középen a HUD kijelzővel    Fotó: Lockheed Martin

Más típusoktól eltérően az F-16 pilótafülkéjében hiába is keresnénk a pilóta lábai közötti botkormányt, amit a fly-by-wire rendszerhez csatlakozó és a hajózó jobb kezére eső joystick helyettesít. A fly-by-wire rendszer nem áll direkt mechanikus kapcsolatban a gép irányítószerveivel; a kormánymozdulatok elektronikus jelek formájában érkeznek be a központi számítógépbe, onnan pedig feldolgozott elektronikus jelként futnak tovább a kormányművek szervomotorjaihoz. 

A központi számítógép másodpercenként több ezer művelet és korrekció elvégzésére képes, 

de azt is megakadályozza, hogy a pilóta túl veszélyes repülési manővert hajtson végre, például, hogy átessen a géppel. Az F-16 egyik feltűnő külső jellegzetessége a magasan elhelyezett és kitűnő, 360 fokos panorámás kilátást biztosító buborék kabintető, valamint a gép törzse alatti karakteresen széles beömlőnyílás.

Az F-16 jellegzetes törzs alatti beömlőnyílása  Fotó:  Radomil Talk  / Wikimedia Commons

 A pilótakabinban a katapultülés elhelyezése is igen egyedinek számít, amelyet 30 fokos szögben hátra döntöttek. 

(Más vadászgépeknél az ülés dőlésszöge általában 13 fok.) A szokatlan elrendezést azzal magyarázta a gyártó, hogy az ülés nagyobb dőlésszöge a manőverező légi harc során fellépő nagy g-terhelés elviselésében segíti a pilótát. A beépített HUD (Head Up Display) folyamatosan kivetíti a repülési információkat a pilóta elé, így a repülőgép-vezetőnek nem kell állandóan lenéznie a műszerfalra.

Az égbolt veszedelmes igáslova

Az F-16 Fighting Falcon viszonylag kis gép; teljes hossza 14, 8 méter, a szárnyfesztávolsága pedig 9,8 méter. ( Híres elődjei közül például a Grumman F-14 Tomcat 19,12 m, a McDonell Douglas F-4 Phantom 19,20 m hosszú volt.) Az újabb típusverziókba beépített General Electric F-110-GE- 100 nagy kétáramúsági fokú utánégetős gázturbinás sugárhajtómű rendkívül erős, ami 128,9 kN maximális tolóerőt tud leadni. Az F-16 nagy repülési magasságon Mach 2,05-el, vagyis valamivel több mint kétszeres hangsebességgel képes repülni. 

Az F-16 buborék kabintetős pilótafülkéjéből tökéletes a kilátás   Fotó: R/DCS

A Harci Sólyom szolgálati csúcsmagassága 15 240 méter; bevetési hatósugara hat darab 454 kg-os bombával felszerelve 550 km, ami pót-üzemanyagtartállyal 1650 km-re növelhető, a teljes hatótávolsága pedig 3200 km. A Falcon eredetileg 9 fegyverfelfüggesztő csomóponttal rendelkezett, ezek közül három-három a félszárnyak alatt, egy-egy a félszárnyak törővégein, további egy pedig a törzs alján lett kialakítva. A Block 15-ös típussorozattól azonban ezeket még két további csomóponttal egészítették ki a beömlőnyílás mellett, ezekre célmegjelelő konténereket lehet felszerelni. 

A Sólyom rendkívül változatos és komoly pusztítóerővel rendelkező fegyverzetet vihet magával a bevetéseire. 

Az F-16 alapvető légiharc-fegyvere az AIM-9 Sidewinder infravörös irányítású közelharc-rakéta, amelynek számos altípusát fejlesztették ki és ezeket a Sólymot üzemeltető országok légierőiben is rendszeresítették.

AIM–9 Sidewinder légiharc-rakéta indítása az F-16 törővégi 9-es indítósínéről   Fotó: Master Sgt. Michael Ammons/U.S. Air Force

Ezzel szemben az AIM-120 AMRAAM aktív lokátoros önirányítású közepes hatótávolságú légiharc-rakétát 

az Egyesült Államok nem volt hajlandó eladni a típus valamennyi üzemeltetőjének. 

A legelterjedtebb földi célpontok ellen bevethető taktikai fegyver az AGM-65 Maverick rakéta, de a levegő-föld harcászati rakéták közül az izraeli fejlesztésű és televíziós irányítású Popeye, vagy amerikai típusmegjelölésével az AGM-142 Have Nap rakétarendszert csak az Egyesült Államok és Izrael légi ereje használja. A széles palettát a rádiólokátorok ellen bevethető, valamint a tengeri célpontok elleni rakétarendszerek egészítik ki. Az F-16 a Mk. 82 típusú 242 kilogrammos, továbbá a Mk. 84 jelű 907 kilogrammos nem irányított bombák különféle változatainak hordozására is alkalmas.

Felfegyverzett F-16CJ  (Block 50C) felszállás közben   Fotó: Staff Sergeant Jason Gamble/U.S. Air Force

Ezeken kívül több fajta kazettás bomba és a légvédelem hatótávolságán túlról indítható siklóbomba egészíti ki a Falcon taktikai csapásmérő fegyverarzenálját. A Sólyom a közeli fordulóharcban a jól bevált Mk61 Vulcan 20 mm-es gépágyúval veheti fel a a küzdelmet az ellenséges vadásszal. 

A Falcon típusváltozataiból eddig 4604 darabot gyártottak, 

és noha az amerikai légierő már nem rendel a típusból mivel azt az F-35 Lightning lopakodó harci géppel váltják fel, a szövetséges üzemeltetők számára  jelenleg is gyártják a híressé vált és kelendő Harci Sólymot.

Számos győzelmet aratott, és különleges akciókat hajtott végre

Az F-16 folyamatos fejlesztésénél figyelembe vették a típus harctéri tapasztalatait is. A Harci Sólyom számos éles bevetést teljesített elsősorban a közel-keleti háborúkban. 1981-ben izraeli felségjelű F-16-sok semmisítették meg az iraki diktátor, Szaddám Huszein Bagdad melletti atomreaktorát még azt megelőzően, hogy elkezdhették volna a létesítményben az urán dúsítását. Szintén izraeli pilóták aratták a típus első két légi győzelmét 1981-ben egy szír MiG-21 -es vadászgép és egy Mi-8-as katonai helikopter lelövésével. 

Az Izraeli Légierő egyik F-16-osa   Fotó: USAF/TSgt. Kevin J. Gruenwald

1982-ben az ötödik izraeli-arab háborúban az izraeli F-16-sok több ellenséges harci gépet semmisítettek meg saját veszteség nélkül. Ezzel egyidejűleg földi célpontokat is támadtak. Az afganisztáni háborúban pakisztáni felségjelű F-16-sok több szovjet, illetve afgán vadászbombázót és szállítógépet lőttek le, de ebben a konfliktusban szenvedte el a típus az első veszteségét is; a légi győzelmet egy szovjet MiG-23 BN vadászbombázó aratta a Sólyom felett. Az Irak elleni 1991-es "Sivatagi Vihar" kódnevű koalíciós hadműveletben az amerikai légierő 249 F-16-osa összesen 13 ezer bevetést repült miközben öt saját gépet vesztett, ezek közül három Falcont iraki légvédelmi rakéták lőttek le.

Amerikai F-16-os AGM-65D-Maverick rakétát indít Afganisztán felett    Fotó: TSGT Michael Ammons, USAF

Az F-16-sok részt vettek a délszláv háborúban és a 2002-es afganisztáni konfliktusban is. 2006. június 7-én amerikai F-16-sok 224 kg-os bombákkal megsemmisítették a hírhedt terrorista, Abu Muszab az-Zarkávi bunkerét. 

A sikeres rajtaütésben a véreskezű terroristavezér, az al-Káida iraki szárnyának parancsnoka is életét vesztette. 

A repülőgéppel eddigi pályafutása során összesen 71 igazolt légi győzelmet arattak, és tíz F-16-os semmisült meg harci cselekmények során. Az F-16 jelenleg 29 ország légi erejében áll aktív szolgálatban, köztük több NATO-tagállamban, beleértve utóbbiba az Amerikai Egyesült Államokat is.

Az F-16 "Fighting Falcon":

• egy, illetve kétüléses negyedik generációs szuperszonikus több funkciós vadászbombázó,
• amelyet a General Dynamics fejlesztette ki és jelenleg a Lockheed Martin konzorcium gyárt,
• a típussal az 1978-as hadrendbe állítása óta 71 légi győzelmet arattak,
• és eközben tíz Falcon került a veszteséglistára.