Micsoda pech, hogy Bánki Erik benyújtotta azt a törvényjavaslatot! Ha az nincs, akkor szegény Kósa Lajosnak nem kellett volna olyasmikkel előállnia, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak vagyona elveszíti közpénz jellegét. Persze akkor néhány héttel hamarabb kiderült volna, hogy a Matolcsy György jegybankelnöktől, a Fidesztől és egymástól olyannyira független alapítványok mire fordították a józan ésszel felmérhetetlen mennyiségű nem közpénzt. Csakhogy végül így is kiderült, mivel Áder János nem átallotta az Alkotmánybírósághoz továbbítani az egyetlen nap leforgása alatt elfogadott jogszabályt (ilyesmi bezzeg Schmitt Pál elnöksége alatt nem fordulhatott volna elő, ez is micsoda pech!). És most mindenki még jobban odafigyel, hogy mi is volt az, amit a kormánypártok annyira el akartak titkolni a közvélemény elől – amiről persze szó sem volt, ez csak a látszat, a látszat meg keletkezni szokott valahogy, mert az neki a természete.
Ráadásul nem is szimpla pech ez, hanem már-már pechszéria. Hiszen micsoda pech volt az is, amikor Kubatov Gábor titkárának ismerősei (Szikszai Péter tűpontos definíciója a Magyar Idők című kormánypárti napilapból) csak úgy nekiálltak balhézni a választási irodánál. Sajnos akkor is látszat keletkezett, mert néhány pillanatig úgy tűnt, mintha a Fidesz annyira nem akarná a népszavazást a vasárnapi zárva tartásról, hogy kész akár unortodox eszközök igénybevételével is megakadályozni. Pedig a kormány épp azzal volt elfoglalva, hogy elemezze a vasárnapi boltbezárás nemzetgazdasági hatásait, mert ahogy Rogán Antal is megmondta, akkor telt le az egy év, és a kormány egy év után úgy szokta. És ennek alapján maguktól is visszavonták volna, csak akkor jöttek a Kubatov-ismerősök – bocsánat, a titkárának az ismerősei –, és mindent összekuszáltak. Így aztán mindenki jobban odafigyelt a szocialisták hisztériakeltésére, a Fidesz meg zavarában kénytelen volt akkora svunggal visszacsinálni az egész boltzárat, hogy nemcsak a kereszténydemokraták, de a törzsszavazók is csak pislogtak.
Valahogy meg kellene már állítani ezt a hihetetlen pechszériát. Különben hiába a működő reformok és a sokak által hőn áhított „nullás költségvetés” – bocsánat, azt időközben elnapolták –, a végén még úgy fog tűnni, hogy ami a választások óta itt zajlik, az nem kormányzás, hanem valami egészen más, amire nehéz szavakat találni. Hovatovább az a látszat keletkezik, hogy a tanárok nem azért demonstrálnak folyton, hogy együtt lóghassanak a diákokkal, az egészségügyi dolgozók pedig nem azért öltöznek feketébe, mert rájöttek, hogy azon nem látszik annyira a vér meg a hányás. Ne adj’ isten! még az is felmerül, hogy akik külföldre igyekeznek munkát vállalni, nem puszta kalandvágyból teszik, vagy mert az ellenzék telebeszélte a fejüket, hanem mert tényleg nem látnak maguk előtt perspektívát (levélben szerencsére továbbra sem szavazhatnak – na, az tényleg pech volna). És mindez azért lenne tragikus, mi több, fatális félreértés, mert így nem derülne ki egyértelműen az embereknek, milyen sokat megvalósított a kormány a 2014-es választási programjából, miszerint folytatjuk.
Itt lenne az ideje, hogy Árpi adjon valami jó tanácsot. Például azt, hogy ha súlyos milliárdokat szeretnénk kijátszani az ismerőseinknek, inkább ne próbáljuk külön törvénnyel eltitkolni, mert csak felhívjuk rá a figyelmet. Vagy azt, hogy ha ragaszkodunk a társadalom többségét irritáló intézkedésekhez, inkább ne szóljunk a titkárunk ismerőseinek, mert csak rosszabbul jövünk ki a dologból. Lehet, hogy még ennél is ügyesebb trükk lenne nem kijátszani a milliárdokat, és eleve nem bevezetni a többséget irritáló, népnevelő célzatú intézkedéseket. Persze akkor nem is lenne szükség Árpi tanácsaira.
