A hosszú ideig tetszhalott állapotban lévő európai szociáldemokrácia manapság ébredezni kezd. Ennek egyik kulcsszereplője Christian Kern osztrák kancellár, aki tavaly tavasszal vette át az alpesi ország és az ottani vörösök vezetését. Lendületes, határozott politikus, akinek fontos javaslatai vannak az Európai Unió jövőjét illetően is. Amikor az európai egység értelméről és lehetőségeiről gondolkodunk, érdemes rá odafigyelnünk. Az osztrák kancellárral kapcsolatban a magyar újságokban azonban leginkább csak arról olvashatunk, hogy kormánya korlátozná az EU-n belüli szabad munkavállalás lehetőségeit, és csökkentené a közép- és kelet-európai munkavállalók ausztriai szociális támogatásait. Ezek az ötletek kontextusukból kiragadva tényleg kevéssé érthetők, pláne kedvelhetők. Miről is van azonban szó?
Az Európai Unió jövőjét illetően – ha marad az egység – két fő irány lehetséges: az együttműködést csupán gazdasági téren megőrizve egyfajta szabadkereskedelmi övezetté minősülne vissza az unió, vagy pedig a jelenlegi EU tagállamai megindulnának a felé az egységesülés felé, amely a mostani gazdasági mellett politikai és szociális uniót is igényelne. Amikor a visegrádi országok vezetői – leghangosabban lengyel és magyar részről – amellett állnak ki, hogy az Európai Unió csak gazdasági együttműködés legyen szuverén nemzetállamok között, akkor saját hatalmukat védik, és nem a polgáraik érdekeit. A csupán szabadkereskedelmi unió azt jelenti, hogy a magyar, szlovák vagy lengyel munkavállaló egyetlen versenyelőnye az alacsony bére, amivel országaik a nyugati cégeket Közép-Európába csábíthatják. Szlovákia és Magyarország mindemellett az adópolitikáját is úgy alakítja, hogy a nyugati munkaadóknak kedvezzen. Alacsony bérekkel, folyamatosan csökkentett adókkal, megnyirbált munkavállalói jogokkal lehet ugyan a versenyképességet növelni – mármint a többi összeszerelő üzemmel folytatott versenyben –, de semmiképp sem lehet jóléti államot építeni. Orbán Viktor persze eleve nem jólétet, csupán munkát ígér – és ebbéli ígéretét, mint általában, meg is tartja. A munkanélküliség valóban csökkent, ám annak árán, hogy az Orbán-kormány a szociális juttatásokat bérrabszolgasághoz – azaz megélhetést nem, csak munkát biztosító „közmunkához” – kötötte, bér- és adópolitikáját pedig azon nyugati multik érdekeinek megfelelően alakítja, amelyekkel szemben elvileg éppen szabadságharcot folytat.
A vita hozzászólói: Bakó Beáta, Árva László, Kiss Károly, Csath Magdolna, Dobozi István, Böcskei Balázs, Zgut Edit.
A „nemzetek Európája” szépen hangzik, de a valóságban annyit jelent, hogy a nemzetek, különösen a perifériákon, a neoliberális logika mentén olyan adó- és bérversenybe kényszerülnek, amely a jóléti állam lehetőségének felszámolásával hoz létre magas foglalkoztatottsági számokat. Ez a bérpolitika azonban nem csupán a perifériák, de a centrumországok számára is fölöttébb veszélyes, a keleti tagállamok munkavállalói ugyanis az otthoni alacsony bérek miatt a centrumországokban is alacsony bérigénnyel jelennek meg. Ez vagy a munkanélküliséget növeli (lásd Ausztria), mert a helyi munkaerő nem kap munkát az elvárt bérigényének megfelelően, vagy pedig csökken a helyi munkaerő jóléte is, mert a nyugati munkavállalót is alacsonyabb bérek elfogadására kényszeríti a közép- és kelet-európai versenytársa (lásd Németország).
Mivel e jelenséghez szó szerint Ausztria áll a legközelebb, ráadásul a kiválóan működő osztrák jóléti állam és a közép- és kelet-európai roncstársadalmak, „munkaállamok” közötti különbség óriási, Christian Kern teszi szóvá leginkább a problémát. Egységesebb, szociálisabb, szolidárisabb Európa nem építhető úgy, hogy Budapest vagy Pozsony bér- és adópolitikája éppen ez ellen hat. Amikor Kern korlátozni akarja a keleti munkaerő beáramlását, azért teszi, mert joggal ismerte föl, hogy az osztrák jóléti állam sem finanszírozható tovább, ha a magyar és a szlovák kormány Ausztriát is neoliberális adó- és bérpolitikába kényszeríti bele. Az osztrák jóléti állam éppen azért működik, mert magasak az adók, az osztrákok pedig azért élnek jól, mert jóval magasabb a bérük – sőt, évente tizennégyszer kapnak fizetést és nyugdíjat. A jólétiállamiság azonban súlyos versenyhátrány Ausztria számára egy olyan közegben, ahol keleti szomszédai egyrészről alacsony adókkal és bérekkel magukhoz csábítanak nyugati cégeket, másrészről alacsony bérigényű munkavállalókkal „árasztják el” a nyugati államok munkaerőpiacait.
Ha Kern követeléseiből mindössze annyit látunk, hogy az osztrák kancellár nehezebbé akarja tenni a magyarok munkavállalását Ausztriában, akkor igencsak félreértjük ezt az összetett problémát. Kern arra hívja föl a figyelmet, hogy hosszú távon nem működhet egy olyan Európai Unió, ahol a keletiek egyrészről a nyugatiak támogatásából élnek – Magyarországon a beruházások több mint kilencven százaléka EU-s pénzből valósul meg, az ország mozdulni sem tudna az „elnyomó” Brüsszel nélkül –, másrészről olyan adó- és bérpolitikát folytatnak, amely a nyugat-európai jóléti államokra, az ottani bérszínvonalra veszélyes. Kern ezért azt üzeni: vagy a közép- és kelet-európai tagállamok is elkezdenek jóléti államot építeni, ennek megfelelő bér- és adópolitikával, vagy különben tényleg kívül tágasabb, és a szolidárisabb, egységesebb Európát a magországok teremtsék meg önmaguknak.
Christian Kern a mai Európai Unió helyén nem csupán egy szabadkereskedelmi övezetet látna szívesen, ahol a munkavállalók a multinacionális cégeknek vannak kiszolgáltatva. A magyar kormány azonban azért akar egyre lazább Európai Uniót, hogy a győri munkásnak a jövőben is harmadannyit fizethessen a bajor Audi ugyanazért a munkáért. Kern viszont egyenlő munkáért egyenlő bért szeretne. Tényleg csak ez lehet egy szolidáris Európai Uniónak az alapja, mert különben nyugati jóléti államok és keleti roncstársadalmak állnak egymással szemben. Ha a keleti tagállamok elvetik a jólétiállamiságot – ahogy azt Orbán Viktor rendszeresen meghirdeti –, akkor valóban érdemes megfontolni a kétsebességes Európa gondolatát. Ha a magyar vagy a szlovák kormány nem akar változtatni a bér- és adópolitikáján, akkor a nyugati jólétiállamiság csak olyan korlátozások árán védhető meg, amilyeneket Christian Kern akar jelenleg Ausztriában bevezetni. Ez azonban nem szűkmarkúság a részéről, hanem felhívás a közép- és kelet-európai munkavállalókhoz: ne törődjetek bele a tudatosan alacsonyan tartott béretekbe!
Orbán Viktor ezzel szemben többször is világossá tette, hogy ő a magyar munkaerőt fölöttébb lebecsüli, és egyetlen versenyelőnynek a magyar emberek alacsony bérigényét tartja. Nem Orbán Viktor, hanem Christian Kern, s nem a „nemzetek Európája”, hanem egy szolidárisabb, egységesebb Európai Unió szolgálná tehát jobban a közép- és kelet-európai munkavállalók érdekeit. Ha idén Kern mellé a franciáknál a szociálliberális Emmanuel Macron, a németeknél pedig a baloldali Martin Schulz sorakozik fel szövetségesként, akkor a szolidáris Európa valódi lehetőség lesz. S ekkor már csak a magyarokon fog múlni, hogy Orbán „munkaállamában” vagy egy jóléti Európai Unióban akarnak inkább élni.
