Kint is, bent is egeret fogni

Egy sikertelen és előre nem látható kellemetlen következményekkel járó brexit olyan hatást válthatna ki EU-szerte, amelyben hosszabb időre elmenne az országok kedve a kilépés folyamatától.

Fotó: MTI

De melyek is azok az erők, amelyeknek valamilyen okból fontos lehet, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen bennmaradjon az Európai Unióban? Nyilván elsősorban az Egyesült Államok vezető politikusai, akik ily módon képesek az Európai Unióban érvényesíteni saját politikai, katonai és gazdasági érdekeiket. De ezen túl a londoni pénzügyi szervezetek (bankok, biztosítótársaságok, befektetési alapok, kockázatitőke-alapok stb.) tulajdonosai és igazgatói is erősen érdekeltek annak a szerepnek a fenntartásában, amelynek révén az Európai Unió pénzügyi központjaként léphetnek fel.

Hasonlóképpen haszonnal jár a brexit elnapolása azoknak a brit vagy nemzetközi nagyvállalatoknak, amelyeknek fontos leányvállalatai vannak a szigetországban és az unió más területein is, mert a kilépés révén befolyásuk jelentősen csökkenne, és egyébként is sok előnyt vesztenének a neoglobalizáció időszakában.

Ugyanakkor világos: a brexit elhalasztásában érdekelt feleknek azt nem lehet megtenniük, hogy az Egyesült Királyság kormánya egyszerűen közölje, hogy sorry, de nem lesz brexit, mert ez a választópolgároknak olyan politikai sérelmeket okozna, hogy annak a következményei beláthatatlanok lennének. Talán csak a francia elnök, Emmanuel Macron ellen spontán módon elindult tiltakozássorozat lehetne ahhoz fogható. Pedig olyan jól ki lett találva minden pár éve!

A terv az volt, hogy Angela Merkel mellett a másik jelentős EU-tagország, Franciaország vezetője a Merkelhez hasonló értékeket valló Emmanuel Macron legyen, és így Merkel és Macron a britek távoli asszisztálásával képesek lehettek volna visszaszorítani a politikailag nem konform, migrációellenes, a nemzetállamokat erősíteni kívánó európai erőket, mint amilyen a francia Le Pen pártja vagy a német AfD, illetve az akkoriban még csak erősödő olasz nemzeti politikusok, továbbá a lengyel vagy a magyar kormányok.

Ez a szépen kitalált terv aztán többször is változott, először a brexitnépszavazással, aminek az eredményét persze nem lehetett azonnal figyelmen kívül hagyni, mivel a kilépést támogató 17,41 millióval szemben mindösszesen csak 16,14 millióan szavaztak a bennmaradásra. Ez ugyan nem nagy különbség, és éppen ezért gondolhatta még a népszavazás előtt David Cameron konzervatív brit miniszterelnök, hogy majd a bennmaradásra szavazó többséggel megerősödve folytathatják az EU-t centralizáló politizálást. Ez nem jött össze, ezért aztán a kilépést választó britek győzelme után Cameronnak mennie is kellett.

A második repedést Angela Merkel egyre erősebb népszerűségvesztése okozta, majd ezt követte az Emmanuel Macron ellen meglehetősen váratlanul fellépő sárga mellényesek mozgalma. Most viszont itt a nagy kérdés: sikerül-e az Egyesült Királyság kormányának olyan zavaros helyzetet teremtenie a brexit körül, hogy a választópolgárok azt mondják, hogy annál még egy bennmaradás is jobb lehet? Nagyon valószínű, hogy türelemjátékra kell számítani, aminek a célja egyértelmű: rávenni az angolokat a bennmaradásra. Meglátjuk, sikerül-e kint is, bent is egeret fogni.

A szerző közgazdász